Cser-Palkovics leleplezte Wass Albertet

Wass Albertnek emléket állító domborművet avattak kedden Székesfehérváron; a város megválasztott polgármestere, Cser-Palkovics András (Fidesz-KDNP) a rendezvényen úgy fogalmazott, hogy az egykori erdélyi magyar író és költő értéket és hitet közvetít.

A határon túli irodalom napjai programsorozata keretében a Szent István Művelődési Házban rendezett avatóünnepségen az új városvezető hangsúlyozta: Wass Albertet pontosan azért szeretik sokan, mert hitet és értéket közvetít, és azért is akarták és akarják sokan elhallgattatni.

"Mire másra, ha nem értékekre és hitre van szükség az egész világon, azon belül Magyarországon és annak történelmi fővárosában, Székesfehérváron?" - tette fel a kérdést a polgármester, aki idézett az alkotó Elvész a nyom című regényéből, amely azzal a tanulsággal szolgál, hogy "ha van érték, amit követünk, ha van hitünk, hogy azt kövessük, minden nehéz helyzetből előre lehet menni".

Cser-Palkovics András szerint Wass Albert (1908-1998) feladatul jelöli ki számunkra, hogy az értéket, értékrendszert és hitet tápláljuk, mert elődeinktől kaptuk, és utódainknak kell átadnunk.

A domborművet - Szakál Antal alkotását - Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök szentelte fel. Mint mondta, Wass Albert hordozta a hitnek az értékét, a történelem szeretetét, a hazaföld megbecsülését, az ősök tiszteletét, a töretlen gerinc jellemét, és mindennek az anyanyelvben való megvalósulását.

Ezek az értékek napjainkban időnként mintha elhomályosulnának, mintha sok ember értékrendjében nem az első helyen lennének, de az író, költő munkássága, élete arra figyelmeztet bennünket, hogy ezeket az értékeket őrizni kell - mondta Spányi Antal.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.