Ezzel a sorozattal szemben minőségi kifogás nem lehet – gratulált magának Kálomista Gábor producer a Csak színház és más semmi sajtótájékoztatóján. Tisztelettel jelzem, hogy azért némileg felemelem a mutatóujjamat: a Dunán vasárnap debütált, hatrészes széria helyenként lehetne tempósabb a Szomszédok ritmusánál. Ezzel együtt itt nincs helye a toporzékolásnak, még megengedőbben, tessék nyugodtan a száraz pezsgőért nyúlni: a Társas játék, a Terápia (mindkettő HBO) vagy éppen a javában futó Válótársak (RTL Klub) után a magyar sorozatgyártás legfrissebb alkotása is szépen gondozott, szórakoztató munka. Ekként szurkolok is, hogy a következő epizódban már ne érezzem azt, Vágási Feri bocsátkozik párbeszédbe Taki bácsival két emelet között (felkészül két perc után a boltból hazatérő Lenke néni).

A Goda Krisztina, Divinyi Réka alkotópáros a bő tíz éve bemutatott sikerfilm, a Csak szex és más semmi mintáját vette alapul az akkor is, most is producer Kálomistával; a sztori bázisa frappánsan a színház – Komédiás a neve, helyszínileg a Thália –, amelynek mindennapjaiba a nagy nyári szünet után, az Édes kis semmiség olvasópróbáján kapcsolódunk be. Noha a helyzetből fakadó klisé-séma-közhelyparádé – a rendező a teátrumon kívül is teljes odaadással támogatja a feltörekvő, csinos főszereplőnőt stb. – agyonvághatná a történetet, a jó kézzel válogatott színészek, a többségében prímán megírt dialógusok-szituációk élvezhetővé teszik a nem mellesleg avatottan fényképezett és rendezett sorozatot. Ha olykor tudható-sejthető is, mi következik – lásd még: a direktor tehetségesnek, értik, tehetségesnek mondja a főszereplőnőt, miközben megnézi a fenekét –, Szervét Tibor (igazgató), Szávai Viktória (író-feleség), Csányi Sándor (rendező), Schell Judit (díva-exfeleség), Mikecz Estilla (főszereplőnő) és Vecsei Miklós (főszereplő) professzionálisan építi a színházi-magánéletbeli cselekményt.

Szervét Tibor és Schell Judit

És igen, lehet azon derülni, hogy a darabot határidőre váró igazgató egyszer nem második felvonást, hanem – annak elmaradása okán – gyomorfekélyt kapott alkotó feleségétől; vagy hogy a rendező a tíz perce a nagyszínpadot kereső főszereplőnő-szeretőt azzal nyugtatja meg: „Tíz perce? Valaki már három éve nem talál oda!” Miközben az igazi finomságokat a kisebb szerepek-karakterek adják; Fesztbaum Béla (ügyelő) speciel fölöttébb pontosan formálja meg a szakma koppanó hangú, notóriusan precíz, kellően szabályozott példányát, jóllehet csak olyasmiket mond, hogy „tizenöt perc szünet a nagyszínpadon”. Hábermann Lívia (büfés) pedig oly' pompás lazasággal említi, válása után minden szépen elrendeződött, hogy ebből nem is gondolnánk, mi következett: hát „elütötte a traktor azt a disznót”.

Azt, persze, nem mondom, hogy gyermeki kíváncsisággal várom, visszahódítja-e a díva-exfeleség a rendezőt, lesz-e újabb gyomorfekély és – na ja – sikerdarabbá válik-e a jelzett mű, de legalább van egy újabb ok, amiért a közszolgálati csatornára kapcsolhatok.

Az időjárás-jelentést is gyakran megnézem.