Csak a combcsontja látszott ki a földből - már megvan az arca is

Egy 12. századi besenyő férfi koponyája és arcrekonstrukciója lett a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban a hónap műtárgya. Hat éve még csak a combcsontja látszott ki a földből.
A lelet – írja a Librarius – Kajdacsról került elő 2008-ban, az embertani gyűjtemény része. A derék besenyő arcrekonstrukció után emlékeztet ismét hajdan volt önmagára. Már kevésbé félelmetes, sőt: egészen rokonszenves.

Az arcrekonstrukció segítségével feltárulnak az egykor élt személyek vonásai, tudatja a WMMM honlapja. A rendőrségi vizsgálatokból is használt módszerrel, az antropológusok segítségével a történeti korokban élt emberek eredeti arcát ismerhetjük meg.

Az eljárás során első lépésként gipszmásolatot készítenek a koponyáról. Az izmokat plasztilinből építik vissza, a szemet üveggolyóból, az orrot viaszból készítik el. A lágyrészek a mimikai izmok rekonstrukciója alapján épülnek fel. Az egykori lágyrészek vastagságát megfelelő hosszúságú tövisekkel jelölik.

A munkálatok befejező szakaszaként harmonizálják az arc formáit, és kialakítják a bőr textúráját, mely függ az elhunyt korától. A haj, a szakáll, a bajusz és a szemöldök kialakítása az adott népcsoport szokásaihoz igazodik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.