Cs. S. C., a lakótelepi fitnesz őse

A 80-as évek elejét írtuk. Cservári lakótárs a tízemeletes óbudai panel egyik lakásában egy este eltöprengett. Satnyul a magyar ifjúság – kesergett magában a nagy húsipari cég első számú pénzügyi, majd gazdasági szakembere, a tanulás örökké újabb és újabb diplomák megszerzésére készülő megszállottja (amúgy Széchenyi csendes, de elkötelezett híve), aki egy hirtelen jött ötletnek engedve akkor pár éve már az edzői vizsgáról szóló oklevelet is számos végzettsége között tudhatta.

Reggelente, szokásos hajnali futásáról hazatérve, gondterhelt arccal figyelte, ahogy a ház csenevész vagy túlsúlyos kölykei bölcsődébe, óvodába, iskolába igyekezvén esetlenül botladoznak, s ha felmondta a lift a szolgálatot – ami gyakorta megesett –, levegő után kapkodva miként lesik a második emeleti lépcsőfordulóban, mennyi van még hátra a hetedikig. Kénytelen volt megállapítani, hogy anyag van ugyan bennük, de kitartás semmi. Akárcsak szüleikben, akik söröztek, bagóztak, és még a pár méterre lévő Közértbe is kocsin jártak: Trabanton, Zaporozsecen, persze. Így született meg azon az estén az elhatározás: tornaórákat fog tartani ennek a satnya népségnek.

A földszinti babakocsi-tároló akkoriban már szomorú hely volt. A lakáshitelek mellé járó szocpoltámogatás felvétele után, a 80-as évek elejére érezhetően lankadt a nemzési kedv. A lakótelepi férfiemberek ereje akkoriban már a gmk-zásban, a közösen végzett lakásrombolásokban – a mérnök tapétázott, a tanár csapot bőrözött –, és a maszekolásban hasznosult, nem pedig a nagy gonddal kiválasztott paplan alatt. Jobban izgatta a férfit egy szovjet fúrógépkészlet, mint zsíros hajú felesége. S mert új gyermek nemigen született, babakocsi se kellett. Vagyis tárolni se igen volt már mit. Így vált az addig a kiszolgált heverők, maguk alá eresztő mosógépek, a szűk lakásokba be nem férő szarvasagancsok és a lopott kerékpárok otthonául szolgáló babakocsi-tároló Cservári edzőtermévé. Egy héttel később már kis réztábla hirdette az ajtaján: Cs. S. C.

Bordásfal, edzőpad, néhány medicinlabda, súlyzó és expander került bele, a plafonra gyűrű, a főfalra pedig ez a felirat: „Nagyobb gonddal ápold tested épségét is, hogy az méltó lakása legyen lelkednek (Széchenyi)”. A mester heti három alkalommal fogadta tőle erőt és kitartást remélő ifjú tanítványait, az óvodástól a kiskamaszig.

A tél a Kiscelli dombra vivő futások és az edzőtermi alapozó munka ideje volt, de a nyár a Rómain telt, a Vörös Csillag csónakházban, ahol kenun és kielbooton edzett a lakótelep csenevész új nemzedéke. Dacoltak nappal, széllel, esővel, megtanultak egymásra figyelni, csónakba be- és kiszállni, de borulni is, sőt küzdöttek a Mozart és a János vitéz hullámaival, hogy aztán télen ismét a társasház földszintjén folytatódjon a nyárra való felkészülés.

Cservári tisztességes ember volt. Az akkori idők mércéje szerint szent. Ma úgy neveznénk őt: balek. Azoknak a jelképes összegeknek, amelyeket tandíj címén szedett, a többszörösét költötte küldetésére: vidám kis sportklubjára. Többe volt az edzések végén kiosztott szőlőcukor, mint amit a díjakból kasszírozott, igazából tehát nem ez tette őt gazdaggá, hanem a sportba, a tisztességbe vetett hit.

Hogy különb emberek lettek-e ezek a srácok a vele töltött hónapoktól, évektől, nem tudom. De megtanulták szeretni és tisztelni a Dunát, egymást segíteni. És másként kevertek le egy pofont a náluk nagyobbaknak az iskolaudvaron, ügyesebben céloztak az erkélyről az utcán sétáló gyanútlanok fejére a fürdőszobai csapnál megtöltött skálakópos reklámszatyrokkal.

Felvételünkön egy edzőtermet látunk a budapesti József Attila lakótelepen 1980-ból. Nagyjából a Cs. S. C. megalakulásának idején.

Konditerem
09.02. Konditerem, fotó: Bánhalmi János
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.