Idén ez volt az első film, melynek a vetítésére igen nagy számban gyűltek össze az újságírók. Ennek több triviális oka van: egyrészt hazai mű (cseh és szlovák koprodukció), világpremierről van szó, arról nem is beszélve, hogy a tematika errefelé is „forró” alapanyagnak számít.

Martin Sulik rendező intenciója az volt, hogy átfogó képet fessen a szlovákiai romákról, arról, hogy hogyan élnek zárt közösségeikben. Noha ez is bőven elég lenne egy egészestés játékfilmhez, a rendező még Shakespeare-t is belekeverte a képletbe: a mű tulajdonképpen a Hamlet dramaturgiailag igen laza átirata. Sajnos azt kell mondanunk, hogy a film – mely nem mellékesen igen megosztja a cseh és a szlovák kritikusokat, vannak, akik fődíjért kiáltanak, de a higgadtak tábora a nagyobb – a „sokat markol keveset fog” tipikus esete.

A társadalomábrázolás elnagyolt, Sulik kamerája hosszasan időzik a cigány falu (Richnavában forgatták) külsőségein, romantikus képsorokkal és reneszánsz zenével mutatja meg, hogy milyenek is a putrik, de a belső drámákra már nem igazán figyel. Számos jelentet szentel a romák és a nem romák konfliktusának ábrázolásának, de nem mer a felszín mögé nézni, így a film végül még problémafelvetésnek sem elég erős. De, hogy az erényeit is regisztráljuk: az amatőr roma színészek elsőosztályúak, valamint a pap szerepében a szlovákiai magyar aktor, Mokos Attila is kimagasló teljesítményt nyújt.

A mérleg másik serpenyője azonban sokkal nehezebb: a művészi eszközök totális félhasználata az, ami a filmet végül is a bosszantó kategóriába sorolja. A főszereplő fiúcska például a szüzsé szerint azért öli meg a mostohaapját, mert megjelenik neki apja szelleme (egy automatás kávéval a kezében), és közli, hogy gyilkosság áldozata volt. A nagy hamleti leszámolást már csak egy elszabadult strucc jelenléte teszi igazán zavarba ejtővé. Egyszóval: a Gypsy elszalasztott lehetőség. Fliegaufnak nem kell aggódnia, egyelőre „senki nem lőtt le semmit”.

A színészek és háttérben a rendező