Cigány művészek Pécsett

Cigány származású művészek százai mutatkozhatnak be mintegy harminc program keretében idén Pécs Európa Kulturális Fővárosa (EKF) rendezvénysorozatán.

Kosztics István, a pécsi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke szerdán, Pécsett tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a baranyai megyeszékhely kilenc kisebbsége számára elkülönített 50 millió forintos EKF-keretből 20 millió forintot a romaszervezetek kaptak, melyek azt szponzori támogatásokkal kiegészítve szinte egyedülálló, szép és gazdag kulturális események megrendezésére fordíthatják.

Ismertetése szerint a romaprogramok sora április 9-én kezdődik a Cigány Költők és Írók Országos Találkozójával, s a városban szeptember végéig olyan neves együttesek, előadók szerepelnek majd, mint a 100 Tagú Cigányzenekar, Bódi Guszti és a Feketeszemek, ifj. Szakcsi Lakatos Béla Jazz Triója, s a Rajkó Zenekar.
A sajtótájékoztatón elhangzott: lesz Nemzetközi Romafesztivál, Tehetségkutató Fesztivál és összművészeti forgatag Színes kavalkád - Cigánynak születtem címmel, valamint Roma Színházi Találkozó és több kiállítás, fotótárlat is.

Április végén kerül sor az oláhcigány közösségek tradicionális Szent György-napi tavaszváró programjára, az Ederlezi ünnepre, egy augusztusi konferenciára pedig azokat várják, akik szeretnének többet tudni a cigány hagyományokról, szokásokról, hiedelmekről.

Kosztics István megjegyezte, hogy tudomása szerint sehol a világon nem él koncentráltan annyi roma művész, mint Magyarországon, az EKF programjai pedig nemcsak a zene, a tánc és a képzőművészet, hanem olyan, a romák számára nem tradicionális művészeti ágak cigány képviselőinek is lehetőséget nyújtanak a szereplésre, mint az irodalom, a színház és a film.

A cigány kisebbségi önkormányzati elnök egyben reményét fejezte ki, hogy rendezvényeiket a külföldiek és a nem romák részéről is nagy érdeklődés kíséri majd, mert az ilyen események hozzájárulhatnak a társadalmi közeledéshez, a romák megítélésének javulásához.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.