Bűnös élvezet Berlinben

Amikor egy (el)ismert rendező legújabb művét, habár a hivatalos programban, de versenyen kívül mutatják be egy A-kategóriás fesztiválon, az némi gyanúra ad okot: feltételezhetjük, hogy nem az életmű legjobb darabjáról van szó. Steven Soderbergh Haywire (a magyar mozikban A bűn hálójában) című alkotása azonban rácáfol erre a törvényre. A rendező a Traffic óta nem készített ilyen jó filmet.

A Berlinale versenyéből való mellőzés tehát nem a minőségnek, hanem a műfajnak szól: a Haywire ugyanis vérbeli akcióthriller. Legalábbis ezt kell gondolnunk, mivel a Childish Games című spanyol horror viszont a versenyben van, noha egy szimpla B-kategóriás mozi. Ezzel szemben Soderbergh eljátszott a műfaji szabályokkal, és egyedi hangvételű művet tett le az asztalra. Úgy nyilatkozott róla, hogy a korai James Bond filmek hatottak rá, a Sean Connery által fémjelzett éra, de leginkább az Oroszországból szeretettel. Dramaturgiai kapocs valóban van: míg manapság maga az akció a legfontosabb, annak idején a karakterekre koncentráltak a rendezők. A lényeg nem a dokumentarista szándékkal agyonvágott szekvenciákban rejlett, hanem hogy a hős miképpen reagál a krízishelyzetekre. De fogalmazhatunk úgy is, nem az volt a fontos, hogy a hős „ész nélkül” felaprítson egy hadsereget, hanem hogy miként lép túl az ellenfelein. A cél pedig az volt, hogy a látottak minél különlegesebbek, elegánsabbak és egyedibbek legyenek. Ha már szóba került Bond: mindannyian tudjuk, hogy nem halhat meg, mindig megmenekül, de nagyon nem mindegy, hogy mindez hogyan zajlik. A Haywire pedig ebből a szempontból a tökéletes „guilty pleasure”: hőse, Mallory Kane nem ismer lehetetlent, ha meg kell ölnie valakit.

Soderbergh azonban képes még egyet csavarni a formulán azzal, hogy bedobja a hitchcocki trükköt. Jelesül, a film főhősének egy ártatlan embert tesz meg, akit olyan bűnnel vádolnak meg, amelyhez az égvilágon semmi köze. A válsághelyzetbe került ember pedig oroszlánként küzd, hogy az igazát bizonyítsa. Ehhez a rendező megtalálta a tökéletes főszereplőt: Gina Caranót. Ami egyrészt kockázatos volt, mivel teljesen friss arcról van szó (a mellékszereplők sora azért nem akármi: Michael Fassbender, Ewan McGregor, Antonio Banderas és Michael Douglas erősíti a stáblistát), abból a szempontból viszont telitalálat, hogy az elismert MMA-harcos a verekedéseket igazán hitelessé tette. Másrészt ezzel Soderbergh kijátszotta a manapság igen divatos női akcióhős kártyát is, amelyhez olyasvalakit talált, aki fizikálisan stimmel (nem mellékesen a rendező Pam Griert filmjeit jelöli meg forrásként). Nem vitás, egy nagy karrier beindulásának lehetünk tanúi: Carano kisasszony már a második főszerepére készül. Persze a skatulya jegyében, hiszen egy feleséget alakít majd, aki szép sorban levadássza férje gyilkosait. Mindenesetre ennél az alapcselekménynél is eszünkbe juthatnak értékes előképek. Mondjuk Francois Truffaut A menyasszony feketében volt című klasszikusa és Quentin Tarantino Kill Billje.

Gina Carano
Gina Carano, Haywire
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.