Buktak a nagy stúdiók az Oscar-jelöléseken

Csakúgy, mint a Golden Globe esetében, a független filmeké a főszerep az idei Oscar-jelöléseken is.

Bár sokáig még az esélyesek között sem sorolták fel, a jelölések számában abszolút éllovas kilenc-kilenc jelöléssel a Grand Budapest Hotel és a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje), de ott van az élbolyban a Kódjátszma is.

Chris Pine színész és Cheryl Boone, az amerikai filmakadémia elnöke a csütörtöki bejelentésen
Chris Pine színész és Cheryl Boone, az amerikai filmakadémia elnöke a csütörtöki bejelentésen
Phil McCarten / Reuters

Ha pedig szóba hoztuk az Golden Globe-ot, az ott totálisan mellőzött új Clint Eastwood mozifilm, az Amerikai mesterlövész is előkelő helyen áll a hat jelölésével. Ez  azért is nagy szó, mert a kriktikusok által 2014 legjobb filmjének tartott Sráckor is „csak” hat jelöléstt kapott. Kisebb szenzáció, hogy a Sundance-et nyerő Whiplash is ott van a legjobb filmek mezőnyében – négy további jelöléssel a tarsolyában.

Szóval egyértelmű tendencia. a nagy stúdiók válságban vannak, hiszen nem tudtak olyan műveket letenni az asztalra, amelyek végül komoly versenyzőkké válhattak volna.

A színészek mezőnye is igen színes: Oscar-jelölt Meryl Streep, Steve Carell, Ethan Hawke, Emma Stone és Keira Knightley is. Marion Cotillard reflektorfénybe kerülése bombameglepetés, lévén, hogy belga produkcióval versenyez a Dardenne testvérek rendezte Két nap, egy éjszakával – igaz, ezen túl, mintha nem is létezne a film. Az idegen nyelvű kategória szereplői közt nincs szenzáció, triviálisan itt is a Leviatán vagy az Ida az esélyes. Noha utolsó pillanatig versenyben volt, hogy a végső ötbe kerüljön egy magyar produkció, Bucsi Réka Symphony no. 42. című animációs rövidfilmjét sajnos végül nem jelölték Oscar-díjra.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.