A 449/2013. (XI.28) kormányrendelet alapvetően változtatott a visszaigénylés mechanizmusán. Azóta a károsult családok igényével szemben az államnak kell bizonyítania, hogy egy-egy műtárgy jogosan került magántulajdonból a köz tulajdonába, valamelyik közgyűjteménybe. Az igénylőnek nem is kell bírósághoz fordulnia – bár ennek lehetősége is fennáll, a Herzog-örökösök például ezt az utat választották. A kormányrendelet megjelenése óta elvileg az is elég, ha az igénylő bejelenti a bizonyítékokkal alátámasztott követelését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek (MNV), amely viszonylag rövid időn belül elbírálja az ügyet.

Kikéri az érintett múzeumnak a visszaigényelt tárgyra vonatkozó leltáradatait (ennek megkeresésére harminc napja van a múzeumnak), és ezek kézhezvétele után harminc napon belül dönt. Ha az MNV Zrt. nem tudja kétséget kizáróan megállapítani az állami tulajdon jogszerű megszerzését, akkor a műtárgyakat az elbírálást követő három napon belül a múzeum visszaadja az igénylőnek. Viszont sok egykori tulajdonos, sok család, akiknek a háború alatt vagy után elkobozták az ingóságait, azt sem tudja, hol keresse a tárgyait.

Ezért 2013 őszén a Miniszterelnökséget akkor még csak államtitkárként irányító Lázár János, a restitúció felelőse a múzeumokat arra kötelezte, hogy 2014 áprilisáig állítsák össze azon tárgyaknak listáját, amelyek állami tulajdona bizonytalan. Egyebek mellett amelyek annak idején letétként kerültek a múzeumokhoz (például éppen az államosítást elkerülendő), de az idők folyamán törzsállományba vették azokat. Lázár János 2013-ban azt nyilatkozta, tele vannak ilyen tárgyakkal a múzeumok. Hiller István korábbi szocialista kulturális miniszter is mintegy nyolcvanmilliárdos összegre becsülte az ilyen kétes státuszú tárgyak értékét.

Pieter Bruegel: Keresztelő Szent János prédikációja

Az elmúlt egy év azonban még ezt nem látszik igazolni. Ha létezik is ekkora mennyiségben bizonytalan státuszú tárgy a múzeumoknál, eddig csak a töredékükre érkezett igény. Ennek egyik oka vélhetően az, hogy a kétes státusú tárgyak listái nem készültek el, vagy ha elkészültek is, nem kerültek nyilvánosságra, nem hozzáférhetőek. (Először 2002-ben kezdeményezte az akkori kormány, hogy a múzeumok „vizsgálják át a raktáraikat”. – A szerk.)

A Miniszterelnökség állítja: a legjelentősebb hazai közgyűjtemények, így a Magyar Nemzeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Levéltár, az Országos Széchényi Könyvtár, valamint a Magyar Nemzeti Galéria már a Miniszterelnökség rendelkezésére bocsátott olyan műtárgylistákat, amelyekben elsősorban a herceg és gróf Esterházy, illetve a Teleki-családokhoz köthető vagyontárgyakról közölnek információkat, és amelyek alapján a jogi munka előkészítése megkezdődött.

A Szépművészetiben – mint a múzeumtól megtudtuk – a restitúciós rendelet által érintett „régi” letétek mennyisége körülbelül 1400 darab. Ezek magántulajdonból múzeumba került, de jelenleg érvényes letéti szerződés nélkül őrzött tárgyak, melyek nagy része a II. világháborút követően, jellemzően az 1950-es években került a múzeum őrzésébe. Bekerülésük pontos körülményeiről a legtöbb esetben nincsenek adatok, éppen ezért ezeket a tárgyakat a múzeum letétként, azaz nem állami tulajdonként tartja nyilván. Ezeken kívül a restitúció érintheti az úgynevezett „vitatott tulajdonú javakat” is.

Idetartoznak azok a műtárgyak, amelyek a múzeum törzsleltárában vannak nyilvántartva, de amelyek állami tulajdonjogát valakik vitatják. Törzsleltárba kerülésük jellemzően az 1950-es évekre tehető. Ezekről azonban nincs pontos szám, átvizsgálásuk még folyamatban van. Dr. Patay Géza ügyvéd, aki restitúciós ügyekben több egykori tulajdonost képvisel sikerrel, köztük a Sigray családot is, lapunknak azt mondta, hogy a kormányrendeletet jónak tartja, annak pozitív hatását lehetett érezni az elmúlt egy évben, de az ügyintézés akadozott.

Egyrészt az MNV Zrt.-nél olykor kérdéses a határidők betartása, másrészt, mint említettük, a múzeumok feltárómunkája sem zárult még le. Eltérő a múzeumok együttműködési készsége is, míg az egyik múzeumban az ügyvéd az információ visszatartását érzékelte, addig más gyűjteményekben (például a Szépművészeti Múzeumban) korrekt és magas színvonalú adatszolgáltatást tapasztalt. Az általa képviselt Sigray család az elmúlt egy év restitúciós folyamatának kétségkívül az egyik legnagyobb nyertese. Tavaly 273 leltári tételnyi műkincsre adtak be igényt, és kérelmüket a vagyonkezelő jogosnak találta, így azokat több múzeumból vissza is kapták.

Az ügyvéd szerint a Sigrayak mostanra minden fellelhető tárgyat visszaszereztek, amit hajdan letétben hagytak a múzeumban, és a kimutatások alapján visszakövetelhettek. Sőt a Nemzeti Múzeum a saját leltárában talált mintegy százharminc olyan tételt is, amelyről a Sigrayak sem tudták, hogy megvan és ott őrzik – most ezeket is visszakaphatták. Íme egy pozitív példa arra, hogy a listák, ha nem is publikusak, azért készülnek, és hasznuk is van. A Sigrayak egyébként nem vittek haza mindent, a visszakapott 273 tételből több mint százharmincat továbbra is múzeumi letétben hagytak.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő szerint december 20-ig 16 restitúciós igény érkezett, s ebből 5-öt tartott eddig méltánylandónak az MNV Zrt. Sigrayékon kívül visszakapott kilenc portréfestményt a Károlyi család is. Ezen kívül egy grafikára, egy miseruhára és a Mikes család részéről egy festményre beadott igényt tartott teljesíthetőnek az MNV Zrt. Ez összesen 285 visszaszolgáltatott múzeumi tételt jelent. Több igénylés elbírálása még folyamatban van, öt pedig elutasításra talált. Az elutasítottak közt egy korábban Körmendhez köthető hitbizományi levéltári irategyüttest, továbbá Anthony van Dyck két festményét, ismeretlen festő „I. Béla király” című képét, valamint a „Medvebocs” című Zsolnay porcelán műtárgyat.

Elutasító határozat született az ún. „kalocsai ősnyomtatvány” ügyében is, amellyel kapcsolatban egy korábbi újságcikkre hivatkozó, hiányos intézményi megkeresés érkezett. Még nem zárták le a mindeddig legnagyobb értékű restitúciós kérelmet, a Batthyány családnak Pieter Bruegel XVI. századi németalföldi festő képére, a „Keresztelő Szent János prédikációjára” benyújtott igényét. A döntés előkészítése már megszületett, tudtuk meg az MNV Zrt.-től. A Bruegel-képen kívül folyamatban van a döntés egy levéltári iratra és a Schiffer-villa épületében egykor beépített pannókra vonatkozóan (Csók István: Tavasz, Rippl-Rónai József: Schiffer Miksáné lányaival a nagyszentmiklósi kastély kertjében, Iványi Grünwald Béla: Nyár).

Ez utóbbiak ügyében a Szépművészeti Múzeum szerint már döntöttek: állami tulajdonban maradnak. A Batthyányak jogi képviseletét ellátó Patay Géza ügyvéd szerint a Bruegel-kép esetében pozitív döntésre van remény, hiszen igényüket egy súlyos külső szakvélemény is alátámasztja, és mint mondja, maga a Szépművészeti Múzeum is elismeri a korábbi letét tényét. Korábban erre utaló táblát is elhelyeztek a kiállításon. A kép a Tanácsköztársaság idején, államosítás révén került a múzeumba a németújvári Batthyány-kastélyból, de a húszas években a tulajdonjogot visszakapta a család, s attól fogva letétként maradt a Szépművészetiben, míg 1951-ben miniszteri utasításra törzsállományba nem vették.

A hasonló esetekben, mint például a Károlyi-ősök tévesen törzsállományba került portréinál, a döntés a visszaadás volt. Elvileg itt sem dönthet másként az MNV Zrt., amire remélhetőleg hamarosan sor kerül, mondja Patay Géza. A döntés egy-két héten belül várható. Ha a kép valóban visszakerül a Batthyányakhoz, ez a tétel lesz a restitúciós árrekorder, értéke ugyanis milliárdos nagyságrendű lehet. Az ügyvéd hozzáteszi, a Batthyányaknak nem céljuk, hogy a festményt a múzeumból elvigyék, ahogy az általa képviselt egykori arisztokrata családok többségének sem. Legtöbben csupán az őket megillető tulajdonjogukat szeretnék elismertetni, és nem a múzeumokat kifosztani.