A premiert a Nemzetivel farkasszemet néző Müpában hirdették meg. Az utolsó pillanatban a kulturális intézmény vezérigazgatója, Kiss Imre megrettent attól, hogy Alföldi Róberttel, a Magyar ünnep rendezőjével egy társaságba kerülhet: kifogást támasztott a dráma ellen. A bemutatót íziben szamizdatszínházként a föld alá vitték. A Nemzeti Gobbi Hildáról elnevezett földalatti termében került közönség elé.

Kiss Imre és Alföldi  ne felejtsük: csak albérlők az épületben Demján Sándornál (ha úgy tetszik: az Arcadom Rt.-nél, vagy ami ugyanaz: a TriGránitnál). Mindkét kéglit lízingeli az állam. A törlesztés határidejét egyre messzebb tolódik.

Ezzel lezárult – rövid időre – az Alföldi-ügy. Vaktöltényeit elsütötte a sajtó izgágább része. Egyik pályatársam hazaárulónak nevezte a színigazgatót. Óvatosabban kezelendő a kifejezés. Már Görgei Artúrban sem lehetünk egészen biztosak. 1837 óta a Pesti Magyar Színház (utóbb Nemzeti) valamennyi igazgatója a sajtó, a színházat sosem látott politikusok pofozó bábja. Alföldi mindeddig okosan tűri felzárkózását a Nemzetit körülzajgó emberevő hagyományokkal.

Most már tárgyszerűen beszélhetünk Alföldi tényleges munkájáról. Kompenzáció és részrehajlás nélkül megítélve, mit végzett.

Elsősorban meghívásos pályázatot írt ki a Tízparancsolatra. Nyolc pályamű beérkezett. Ketten nem küldtek be művet. Így nyolc parancsolattal kell beérni.

Závada Pál a negyedik parancsolatot választotta. Erre utal drámája alcíme: „Az Úr napját szenteld meg!”
A második bécsi döntést követően történik a cselekmény. 1940. augusztus 30-án a bécsi Belvedere palota aranytermében Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter ünnepélyesen kihirdette a politikai alku eredményét. A trianoni békeszerződés kiigazításaként az „anyaország” visszakapta Dél-Erdélyt. Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmárnémeti és az egész Székelyföld visszakerült Hitler háborús terjeszkedési terveinek megfelelően. 43 000 km² terület 2,5 millió lakossal lett újra magyarrá 14 nap alatt.

Ebben az örömtől és aggodalmakkal telt ünnepélyes időszakban kezdődik Závada műve. Három, egymással kusza kapcsolatban élő család szereplőivel. Kitért zsidók, visszanémetesített szászok a szereplői. Olyan magánéleti konfliktusokat kapcsol össze a történelmi revízióval, mint Zilahy Lajos 1943-ban a Nemzeti Kamaszínházában bemutatott Fatornyok című drámája. Zilahy nagysikerű darabja a szalonnaturalizmus szabályai szerint készült. Závada drámája elhagyja a fotográfiai naturalizmust.

A drámai személyekkel egyenrangúan használja a Kart. Nem a görög színház kórusát mímeli. Alkalmazása merőben eredeti módon marokra fogja a cselekményt. Átugorja segítségével a történelmi időt, helyszínt, a cselekmény szaggatottságát. Érzelmileg megemeli a történéseket. Iróniával futtat be komor jeleneteket. És megoldhatatlannak látszó helyzeteket pátosszal emeli meg. Javarészt verses dráma. Cifra szavak helyett a költészetté vált köznapok töltik be a színpadot.

A szín közepén magas fémvázas szerkezet tetején ül a karmester Silló István a karzaton elhelyezett, katonasapkás Óbudai Danubia zenekar kamaraegyüttesét és a Kart vezényelve. Emelvénye akár egy teniszbíró magas székhelye. Az énekesek (Dezső Sára, Gradsach Zoltán, Halas Dóra, Hiller Balázs, Mikecz Kornél, Murányi Márta, Nagy Zsófia, Pap Kinga Marjatta, Simon Júlia, Szabó József, Szász Barna) korrepetálása elsőrangú (Halas Dóra).

A muzsikát a fiatal Bella Máté szerezte. A bécsi iskola énekbeszédét keveri a bécsi operett manírjaival, vagy a Bécsből bevagonírozott klezmerénekesek modorával és a magyaros műdal fülbekúszó ócskaságaival. A gazdagon hangszerelt zene erős, nagyhatású színházi muzsika. Bella attól sem riad vissza, hogy talált tárgyként beillessze Fényes Szabolcs- Mihály István: Holnap, ki tudja holnap látsz-e még kezdősorú Karády-dalát.

A rendező rendelte és elfogadott díszlet a rivaldával párhuzamos, csempét utánzó fal Menczel Róbert munkája. Sorra nyílnak a rejtekajtók, megjelennek az énekesek és táncosok. (Koreográfia: Gergye Krisztián, Dénes Zsolt.) Ami először, másodszor, harmadszor hatásos, tucatnyi ajtónyitás után nemcsak hatástalan, hanem egyhangúságot eredményez. A Kar szereplőit kár kivinni a színről, ahelyett, hogy végigkísérnék figyelmükkel az eseményeket. Tanúk lennének. Tehetetlen referensek. Hokedliket hordanak ki-be. Színpadmunkások helyett sután átdíszítenek. Valamint viselik Füzér Anni bágyadt jelmezeit.

A szereplők közül kiemelkedik Znamenák István alezredese. Jóból és rosszból szőtt ember. Nem kritikával, hanem belülről ábrázolt különleges lény, aki a szerep minden humorlehetőségét mesterien aknázza ki. Nagy Mari megfáradt úriasszonya az egyre több művészi meglepetéssel élő színész sikere. Ismerősnek rémlik arca, csak a záró képben hatalmasra kivetített arcáról ismerjük fel Edit Piaf ázott verébszerűségének áldozati voltát.

Kitűnő Söptei Andrea keményakaratú anya és a hirtelen támadt szerelemben félrelépő divatárusnője. Gáspár Kata egy szemérmesen lebonyolított, asztalon való szeretkezésben elveszti feszesen begyakorolt társasági illemét. Megemlítendő az énekesek közül Murányi Márta kávét felszolgáló komikus néma betétje.

Mátyási Bence nagy mesterségbeli biztonsággal teleéli a színpadot, amint a komikus kamaszból az apoteózisban igaz érzelemmel teli férfi lesz. A Shakespeare-i színpad halottainak tömege felett ő képviseli az életet mindazonáltal ünneplő megrázott életben maradottat. Szabó Kimmel Tamás kifordítom-befordítom világnézetű újságírója telitalálat.

Földi Ádám intrikusa – utolsó jelenete kivételével -, de különösen Szatory Dávid áttért segédlelkésze izomból hangoskodó álszenvedélyes alakítások.

A háttér falára kiszögeznek egy fényképet. Ő a távollévő zsidó munkaszolgálatos Gábor Dezső, divatárus. A szereplő nem jelenik meg a színen, csupán hangját hallani. A szerző, Závada Pál a láthatatlan főszereplő.