Jó példa erre az Európához tartozó Margaret Atwood, akit, mint M. Nagy mondja, részben ezért is vettek fel a portfóliójukba, de az ő esélyei nagy mértékben csökkentek azzal, hogy tavaly egy kanadai honfitársát, Alice Munrot tüntették ki.

Meglepő módon ilyen szerző még M. Nagy tájékoztatása szerint az izraeli Ámosz Oz is, aki évtizedek óta, még a rendszerváltást megelőző időktől fogva jelen van a magyar könyvpiacon. Az ő munkái közül a Szeretetről, sötétségről című nagy életrajzi könyv lett komoly kereskedelmi siker hozzávetőleg 8000 eladott példánnyal, a többi művének magyar kiadása nem nyereséges.

A szintén az Európánál lévő Philip Rothra is sokáig Nobel-várományosként tekintettek, mellette szólt, hogy nagyon sokan tartották a világ legfontosabb írójának, ellene, hogy az olyan politikailag kényes véleményeket hangoztató (például macho stílusú) „botrányírókat”, amilyen Roth is, a Nobel-bizottság nemigen díjazza.

Ugyanakkor feltűnő, hogy még a Nobel-díj sem biztos bombaüzlet, legalábbis hosszabb távon. A Magyarországon ismeretlen, alig vagy egyáltalán nem kiadott Nobel-díjasok jogaiért, amelyek, persze, a Nobel-díj után jóval értékesebbé válnak, minden kiadó kapkod, de azok a szerzők, amelyek a nagyközönség számára nem elég olvasmányosak, rövid felívelés után könnyen visszaállhatnak eredeti, alacsony példányszámukra. Ez volt a helyzet például a 2003-ban kitüntetett dél-afrikai regényíróval, John Maxwell Coetzeevel, hiába kapta meg Nobel díja előtt a Booker Prizet két alkalommal is.

A tavalyi Nobel-kitüntetett, Alice Munro sikere azonban, amennyire most meg lehet ítélni, tartósnak ígérkezik M. Nagy szerint, mivel jól olvasható, érdekes, könnyen népszerűvé tehető szerző. A legismertebb írók iránti állandó érdeklődésen viszont szintén nem változtat elsöprő mértékben, ha még Nobel-díjat is kapnak: Mario Vargas Llosa „maradt, aki volt” 2010 kitüntetése után is M. Nagy szerint. Ugyanakkor a Nobel-díjasok között aránylag ritkák a magyar piacon is jól bejáratott szerzők, mivel a bizottság szeret meglepő döntéseket hozni.

A többi nemzetközi irodalmi díjjal, így a legfontosabb Booker Prize-zal M. Nagy szerint „ugyanez a helyzet kicsiben”. Jól olvasható, eladható szerzők marketingjében kaphat szerepet ez az elismerés, de pusztán ezért a közönség nagyobb része számára ismeretlen, nehéz szerzők nem fognak elkelni. „Senki nem vesz ma már könyvet csak azért, mert Booker-díjas. A könyvvásárlásra fordítható pénzük is kevesebb az embereknek és kevesebb szabadidőt is töltenek olvasással. Megválogatják, mi az, amit mégis megvesznek, érzik, mit fognak örömmel olvasni és ebben a választásukban a Booker nem orientálja őket”.

A Nobel-díj hasznáról és káráról

A Nobel-díj akár súlyos dilemmákat is felvethet, ha olyan író kapja, aki minden sorában radikálisan kultúrpesszimista és kudarc-orientált, amilyen az egyetlen magyar Nobel-díjas író, Kertész Imre is: kitüntetése után született naplófeljegyzéseiben hosszan ír arról, hogy a díj átvételével egy sok tekintetben érvénytelennek, hazugnak tekintett kultúra protokollrendszerének vált részévé, sőt főszereplőjévé. Ahogy nemrég emlékezetesen mondta, életműve ellenében „Holokauszt-bohóc” lett belőle. Ráadásul, éppen fizikai ereje, alkotó erői fogytán kellett életét üres reprezentálással, fogadásokkal és interjúk adásával töltenie, végső soron tehát a díj épp alkotói életformáját, íróságát fenyegette.