Botrány vagy magyar belharc volt Cannes-ban?

Nemzetközi sajtóbotrány vagy esetleg Cannes-ba kihelyezett filmes belharc? - ez alapvető kérdése a cannes-i filmfesztiválon tartott, a Screen International nevű nemzetközi szaklap által lebonyolított szakmai kerekasztal-beszélgetésnek.

A vitát az idén utoljára lebonyolított Filmszemle helyett (Szőcs Géza államtitkár által) megálmodott Budapesti Nemzetközi Filmfesztiválról (BIFF) rendezték meg kedden. A válasz triviális: a Magyarországon lenyelt feszültséget a mozgóképes érdekcsoportok közvetlenül "egymásra engedték" a franciaországi fesztiválon. Mindemellett az is tény: ebből az egész harcból a 64. cannes-i filmfesztiválon jelenlévő sajtó és szakma tulajdonképpen semmit sem vett észre. Ami otthon botránynak tűnik, az itt csak sarki közjáték.

A cannes-i Croisetten-n található Cheri Cheri Beach-en megrendezett, reggelivel megfejelt szakmai találkozóra nem voltak sokan hivatalosak. Az esemény moderátora a Screen International főszerkesztője, Mike Goodridge volt (aki korábban a Hollywood Foreign Press tagjaként járt a filmszemlén). A BIFF Szőcs Géza kulturális államtitkárt, Bokor Attilát, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium filmes főosztályának vezetőjét és a két főszervezőt, Neményi Ádám és Barbalics Péter producert delegálta.

Az ültetéses beszélgetésen, melyet tulajdonképpen a szervezők tapasztalatgyűjtés végett szerveztek, meghívott vendégként részt vett Rita Dagher, Isabel Davis, Elisabeth Lequret, Joelle Levie, Giuila Fillipelli, Pascale Ramonda és Victor Loewy forgalmazási szakember. A Népszabadság tudósítója is megpróbált bejutni az eseményre, de a BIFF által megbízott PR szakember, Martin Marquet többszöri megkeresésünket elutasította, arra hivatkozva, hogy zártkörű, szakmai találkozóról van szó, melyen a BIFF delegáltjai és koprodukciós szakemberek találkoznak. Ehhez képest meghívták az MTI, a Magyar Televízió és az Origó képviselőit - a szelekció nyílván politikai alapon történt.

Komolyan is gondolták a dolgot: aki meghívó nélkül érkezett, azt a biztonságért felelős fekete öltönyösök nyomatékosan felszólították a távozásra. Többek közt Kálomista Gábort, a Magyar Producerek Szövetségének elnökét (aki hangosan ellenzi a fesztivált) és Bereczki Csabát, az épp megszűnőben lévő Magyar Mozgókép Közalapítvány nemzetközi igazgatóját. Előbbi csöndben viselte, utóbbi megjegyezte: "ezt nem felejti el". Többször megkerestük Mike Goodridge-et, a Screen főszerkesztőjét is, hogy megkérdezzük, hogyan keveredett bele a magyar mikrobotrányba, de nem reagált megkereséseinkre.

Mindenesetre ehhez érdemes tudni, hogy a Screen nem szakmai elhivatottságból vállalta  a rendezvényt, hanem üzleti szolgáltatásról van szó: a BIFF hirdetett és fizetett a szaklapnak a show-ért. Pontosan annyi ember után, amennyit meghívtak. Hogy mennyit, az jó kérdés, a becslések szerint 5 és 15 millió forint közötti összegről van szó.

Ennél sokkal érdekesebb, hogy ezt a kört ki fizette. És miből. Valamint az is, hogy vajon Szőcs Géza államtitkár vajon az adófizetők pénzén jelentett-e be egy olyan rendezvényt, amelyet az állam pénzzel nem támogat (lapunk írta meg először hogy, nem lehet szó az ecélra betervezett 400 millió forint felhasználásáról), vagy esetleg fizetett hakniról van szó. Végül is mindegy, mindkettő kínos.

Alapvető kérdés, hogy a Cheri Cheri Beach-en történt közjáték botrány értékű-e. Az biztos, hogy a cannes-i fesztiválon, a magyar résztvevőkön túl, "senki sem röhög rajta", viszont a hazai szakma képviselői vérre menő harcba kezdtek. Lehet azon vitázni ugyanis, hogy BIFF-re szükség van-e vagy sem, de az tény, hogy a jobboldali magyar filmes "felső tízezer" végső csatára készül. Andy Vajna kormánybiztos és Szőcs Géza kulturális államtitkár csörtéje a filmszemle záróján kezdődött, és még a mai napig tart. Ahogy a neve elhallgatását kérő szakmai kapcsolatunk megjegyezte: ami itt történt, filmre való, megcímeztek egy csomagot, amely nagyon rossz
helyre ment.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.