Kellett a pozitív minta a jelenben és a múltban játszódó történetekben. Színpadon volt Bitskey Tibor az ötvenes években szovjet katona, vöröskatona, partizánparancsnok, filmen öntudatos munkásfiatal és Rákóczi hadnagya. 

De a kor modernsége is jól állt neki kicsivel később, Kazimir Károly Körszínházában – amely akkor még valóban kör alakú volt – sötét öltönyben, csokornyakkendővel szavalta elragadtatottan és elragadóan Aiszkhülosz Leláncolt Prométheuszát. Csuda merész dolognak számított akkoriban, az ötvenes-hatvanas évek fordulóján.

Rákoskeresztúron született 1929-ben, ott élt tizenkét éves koráig, a színjátszással zeneszerző és hegedűművész nagybátyja kis társulatában ismerkedett. A színművészetit 1953-ban végezte el, de már 1951-től az akkor a Magyar Néphadsereg Színházának nevezett Vígszínház ösztöndíjasa volt. 1959-től 1964-ig a Nemzeti Színház tagja volt, majd tíz évet töltött a Vígben, azután Kazimir Károlynak a színházművészet megújításának epikus formáit kereső Thália Színházában, illetve utódában, az Arizónában játszott el számtalan szerepet.

A fénylő kezdetek után évtizedekre kiment a divatból és a színművészet első vonalából. Hőstelen idők jöttek, amelyekről Bessenyei Ferenc mondta találóan, amikor feszengett korábban nagy sikerű Othellója bőrében, hogy a nézőtéren csupa Jago ült. Ám a világ, de legalábbis a politika, megint fordult néhányat. Bitskey Tibor az Evangélium Színházban lépett föl, az utóbbi években pedig Szolnokon játszott. Utolsó szerepe Firsz volt a Szinetár Miklós rendezte Cseresznyéskertben.

A kétszeres Jászai-díjas érdemes művész 2000-ben Kossuth-díjat kapott, 2014-ben pedig a Nemzet Színésze lett.