Az Arany Oroszlán a Várba megy
A pest-budai és magyarországi biedermeier enteriőr- és bútorművészet története a 20. század során igen szorosan összefonódott a nemzeti középosztály megteremtésének törekvésével, illetve a független, nemzeti, polgári fejlődés vágyának történeti kivetítésével. A kiállítás és katalógus ebben a tekintetben is újat kíván nyújtani. Egyrészt vállalkozik a reformkor enteriőrkultúrájának az eddigieknél lényegesen szélesebb forrásbázison elvégzett friss elemzésére, másrészt a biedermeierről meggyökeresedett történeti tudat felfrissítésére.
A BTM tárlatának alapanyagát a Kiscelli Múzeum bútorgyűjteményének legértékesebb része, a gazdag biedermeier bútorállomány, továbbá a múzeum e kiállításra restaurálni szándékozott biedermeier patika-berendezése (az Aranyi Oroszlán patika) képezné. Ezt kiegészítik a Kiscelli Múzeum kéziratgyűjteményében őrzött asztaloscéh-iratanyag és egyéb tárgyi emlékek (behívótábla, céhládák, céhes könyvek stb.), valamint a Kiscelli Múzeum kisipari gyűjteményében fellelhető asztalos- és esztergályosszerszámok. A kiállításon bemutatott tárgyak kölcsönzött részének gerincét az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a győri bencés gimnázium, a debreceni Déri Múzeum, a pécsi Janus Pannonius Múzeum, a szegedi Móra Ferenc Múzeum, a Baranya Megyei Levéltár, a Heves Megyei Levéltár, a Kassai Kelet-Szlovákiai Múzeum, a Kőszegi Városi Múzeum és a Vas Megyei Levéltár kőszegi fióklevéltára, Budapest Főváros Levéltára, a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola archívuma (az egykori budai és pesti rajziskola jogutóda), a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, az újvidéki Vajdasági Múzeum, a temesvári Szépművészeti Múzeum, a kalocsai, veszprémi és egri érseki, valamint a székesfehérvári püspöki rezidenciák adnák.
A kiállítás a biedermeier bútorművészet körének definiálásában is újszerű. Beemeli a bútorművészet fogalomkörébe a céhládák, az óratokok és a fából készült hangszerek körét is. Ennek oka az, hogy – ellentétben a nyugat-európai nagyvárosokkal, illetve Béccsel – Pest-Budán és Magyarország nagyvárosaiban a hangszerkészítők egészen 1836-ig nem alkothattak önálló céhet és képzettségükre nézve döntően asztalosok voltak. Ugyancsak a hangszerek involválását indokolja, hogy a zongorák, fuvolaórák és citerák a lakberendezés szempontjából is fontos tárgyak voltak, és készítéstechnikájuk nagy részben azonos a bútorokéval.
A céhládák és óraházak esetében szintén asztalos készítőkkel számolhatunk, sőt, amíg pl. az óraszerkezetek egy jelentős része, még akkor is, ha helyi órás jelzése szerepel a számlapon, külföldi eredetű, addig az óra tokját általában helyi asztalosmesterek készítették, jóllehet külföldi minták alapján. A hazai asztalosművesség bemutatásához tehát szervesen hozzátartoznak ezek a tárgytípusok is. Bevonásukat az is indokolja, hogy ezek többségükben jelzett és/vagy datált darabok, azaz művészet- és technikatörténeti szempontból fix pontokat jelentenek. Ugyancsak nem mellékes szempont, hogy e tárgyak nagy számban maradtak fenn, és országos jelentőségű darabokkal vannak képviselve a Kiscelli Múzeum gyűjteményében, ugyanakkor bemutatásuk vagy egyáltalán nem, vagy ebben a kontextusban eddig nem történt meg.
Ugyancsak újszerű megközelítést kínál, hogy a tárlaton az asztalosképzésben alapvető rajziskolák emlékanyagát is megjelenítik. Az ország számos nagyvárosában fennmaradt rajzanyag azt a háttértudást tárja fel, amelyet a korszak iparosai elsajátítottak. A rajziskolai emlékek analógiái és eltérései a bútorművesség helyi jellegzetességeinek magyarázatához járulnak hozzá, egymás mellé állításuk pedig a divat- és mintakövetés útjának megértését teszik lehetővé.
