Kiderült, hogy besúgó volt, bezárták az emlékkiállítását

Hétfőn azonnali hatállyal bezárták Kutasi Kovács Lajos dél-amerikai emigráns magyar újságíró emlékkiállítását Veszprémben, miután fény derült az irodalmár nyilas- és ügynökmúltjára, írja a Magyar Nemzet.
A veszprémi születésű íróról, újságíróról múlt héten a Pesti Srácok internetes portálon Mező Gábor közölt leleplező írást. Kiderült, Kutasi 1944-ben az Összetartás című nyilas lap munkatársa volt, majd 1945-ben Németországon át Brazíliába emigrált, ahol megtagadta ugyan nyilas múltját, de az őt támogató bencéseket is. Végül 1970-ben Londonba költözött, s 1972-ben állt a Kádár rendszer külföldi ügynökének. Jelentett Cs. Szabó Lászlóról, Mindszenty bíborosról, Sárközi Mátyásról.

Kutasi Kovácsról március 20-án nyílt kiállítás a Laczkó Dezső Múzeumban Veszprém, Amerika, indiánok címmel. Részletesen végigkövette és bemutatta életútját – veszprémi, németországi, dél-amerikai, londoni éveit és munkásságát. A tárlatban többek között megjelent enteriőr formájában londoni dolgozószobája, és látható volt indián tárgygyűjteményének jelentős része is.

Kutasi Kovács Lajos
Laczkó Dezső Múzeum

Mint a múzeum sajtóanyagából megtudhattuk, Kutasi kiemelkedő érdeklődéssel tanulmányozta az amerikai kontinens és az őslakosság történetét és néprajzát is. 1965-ben részt vett egy dél-amerikai régészeti feltáráson, 1974 és 1989 között nagyobb tanulmányutakat tett Észak- és Dél-Amerikában. 1972 óta rendszeresen jelentek meg könyvei, tanulmányai Magyarországon, sokat publikált az Új Horizont című folyóiratban. 1992-ben Veszprém Város Emlékérem kitüntetést kapott szülővárosától. 1995-ben az útirajz-irodalomban kifejtett kimagasló munkásságáért a Magyar Földrajzi Társaság neki ítélte a Teleki Sámuel-érmet.

Néprajzi gyűjteménye az érdi Magyar Földrajzi Múzeumot gazdagítja, kéziratai és egyéb irodalmi dokumentumai pedig a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba kerültek. A veszprémi emlékkiállítás az eredeti tervek szerint egy hét múlva zárt volna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.