Bezár a legjobb budapesti múzeum

Tizenhárom hónappal ezelőtt nyitott, és szinte pillanatok alatt vált ismertté és kedveltté magyarok és külföldiek körében is a budapesti Flippermúzeum, amely néhány héten belül bizonytalan időre bezár a NAV sorozatos ellenőrzései és a jogi bizonytalanság miatt, aminek végére egy folyamatban lévő per tehet pontot majd – adta hírül a múzeum közleménye kapcsán az Index.

A Flippermúzeumban már a megnyitást követő napon megjelentek a NAV Szerencsejáték Felügyelet munkatársai, akik a jegyzőkönyvek szerint arra tettek javaslatot, hogy az összes gépet el kell szállítani a helyszínről, mert szerintük a szerencsejáték-törvényt olyan mértékben sérti az intézmény, hogy nincs más megoldás.

A helyzet később konszolidálódni látszott, a múzeumnak pedig lassan az egész világban híre ment. „Mind a Wizz Air, mind a Norwegian Airlines egyik havi magazinjában egy flipperen keresztül mutatta be Budapest nevezetességeit, utóbbi mindezt 8 oldalas terjedelemben. Anyagot készített a BBC, az AFP, a Reuters és a magyar média színe-java – írják az alapítók a Pbal Gallery Facebook-oldalán, hozzátéve: „A hazai és a nemzetközi sajtó mellett nagyon sok pozitív impulzust kaptunk sok más helyről is, visszajelzések alapján kiválónak minősítettétek a múzeumot mind a TripAdvisor, mind a Facebook oldalakon. Előbbi világvezető értékelési portálon 2014-ben Budapest legkiválóbb nevezetességének választották, jelenleg is a látogatók szavazatai alapján a legjobb budapesti múzeumként tartják számon a Flippermúzeumot.

Az is hatalmas öröm volt számunkra, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott engedély szerint muzeális közintézményként működhetünk, tagjai lehetünk a Műszaki Örökség Programnak, szakmailag is megbecsülik az intézményt. Vannak megkereséseink múzeumoktól közös kiállítás ügyében, és a tavalyi év végén már egy közösségi térben lehettünk jelen a veszprémi Laczkó Dezső Múzeummal egy gyermekkiállításon..."

A Flippermúzeumban 60 országból jártak látogatók, miközben az üzemeltetők bírósághoz fordultak, és még az első tárgyalási forduló előtt – ami június közepén lesz – a bizonytalan ideig történő bezárás mellett döntöttek. A múzeum újranyitása bizonytalan, csak az biztos, hogy néhány hétig még Újlipótvárosban működik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.