Ha valaki látott mostanában a nagykörúti villamoson egy fekete kabátos félnótást, aki röhögve merült a könyvébe, néha még a térdét is csapkodta, az én voltam. Megint kiadták Ilf–Petrov Tizenkét székét, és megint nem bírtam letenni.

A legfeljebb másfél oldalnyi Hogyan született Robinson?-nál jobb kroki (humoreszk) nem létezik. Újságíróknak meg kötelező olvasmány. Magam is megtapasztaltam, hogy a hajótörött történetéről írt cikkemet megdicsérte a szerkesztő, de kért egykét „kisebb” módosítást, majd a végén: „Ez a Robinson zavar. Dobja ki egészen!”

Csak remélni tudom, hogy velem nem járnak így a kezdő pályatársak, amikor a Magazinba szánt műveiket babrálgatom. Igaz, nekik általában fogalmuk sincs, ki volt Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov, aki a múlt század húszas éveiben a moszkvai Gőzsíp című vasutas-szakszervezeti közlöny szerkesztőségének egyik szobájában együtt írogatott Valentyin Katajevvel (Petrov édesbátyjával) és Mihail Bulgakovval. (Állítólag Jurij Oljesa is bejárt közéjük: micsoda mulatság lehetett az!)

falsegraphics.blogspot.hu

 

A fő kérdésre pedig így válaszoltak: „Hogyan írunk kettesben? Hát csak úgy, hogy kettesben írunk. Akár a Goncourt fivérek. Edmond a szerkesztőségeket járja, Jules pedig vigyáz a kéziratra, nehogy az ismerősök ellopják.”

Mi odavagyunk Karinthyért. Hogy mennyivel jobb, mint Wodehouse! De tudni kell, hogy csakis az Utazás a koponyám körül ér föl a Tizenkét székkel és Aranyborjú című folytatásával. A Tizenkét széknek 18 – amerikai, brazil, cseh, francia, izraeli, német, olasz stb. – filmváltozatát számoltam meg a neten, és hányan lehettekmég, akik csak úgy loptak az ötleteiből.

Úgyhogy fogom még érezni a csendet a villamoson, mert az utasok lélegzet-visszafojtva olvassák: „Ippolit Matvejevics az öregasszonyra sandított. –Miféle briliánsokat? – kérdezte gépiesen, de tüstént észbe kapott. – Hát nem vitték el a házkutatáskor? – Az egyik székbe varrtam be a briliánsokat – ismételte a vénasszony konokul.”