Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az ebből az alkalomból tartott szakmai beszélgetésen elmondta, hogy a szerző a részletkérdések tárgyalásán túlmenően nagyobb összefüggésbe helyezi a magyar történelemnek ezt a szakaszát.

Közlése szerint a könyv vezérfonalául szolgáló kérdés az, hogy "mi Magyarország szerepe XX. században ebben a régióban, hogy voltunk képesek ezt a szerepet betölteni, milyen lehetőségeink voltak és ezekkel hogy tudtunk élni, milyen felelőssége van ebben a mindenkori elitnek", illetve hogyan felelt meg a politikai elit annak az elvárásnak, hogy az országot felelősséggel vezesse.

Schmidt Mária kifejtette: a politikai, gazdasági, kulturális elit folyamatosan ki volt téve annak, hogy a történelem bizonyos szakaszaiban eltávolítják őket a hatalomból. Példaként említette meg, hogy az 1945 után külföldre távozott emberek, illetve az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után emigrált 200 ezer ember jelentős része is az elithez tartozott.

M. Kiss Sándor tervei között megemlítette, hogy szeretne egy "nagyobb lélegzetvételű" kötetet írni 1956-ról. Mint mondta: ennek során fel kell térképezni a politikatörténeti összefüggéseket, a politikai elit cselekedetein kívül pedig arról is kell írni, hogy a magyar társadalom gondolkodásmódját leginkább a függetlenséghez, illetve a szabadsághoz, az egyházhoz, a hithez, valamint a tulajdonhoz való viszonyán keresztül lehet nyomon követni, és ennek változásait is be kell mutatni.

Az 1956-os forradalmat polgári forradalomnak nevezte, amelyet megtorlás követett, "de Magyarország története 1945-től a hatvanas évekig szintén egyfajta folyamatos megtorlás volt", a perek viszont különböző felfogású emberek ellen is zajlottak.

Úgy fogalmazott, hogy "Nagy Imre nem volt forradalmár, 1956-ban sem lett az". Szerinte tipikus reformer volt, aki hitt abban, hogy a szocializmust meg lehet reformálni, és ehhez koncepciója is volt. M. Kiss Sándor ugyanakkor annak a véleményének adott hangot, hogy a szocializmust nem lehetett megreformálni.

Rávilágított: 1938 és 1944 között a politikai középbal és a középjobb egymás ellen küzdött "Horthy égisze alatt", majd a nyilas uralom idején összefogott, 1945-ben azonban ez az egység felbomlott, majd az 1956-os forradalomban újra egymásra talált.

Stark Tamás történész, a Terror Háza Múzeum főmunkatársa elmondta: a könyv arra is felhívja a figyelmet, hogy a történész a múltnak a szemtanúival is szót kell hogy értsen, és annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy az oral history módszerére szükség van a történeti kutatások során. Ennek kapcsán felhozta, hogy a szerző személyesen ismerte most megjelent kötetének egyik szereplőjét, Menczer Gusztávot, aki nyolc évig raboskodott a Gulágon.

Markó György történész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatójának tudományos helyettese a kötet nagy erényének nevezte, hogy "nem megfellebbezhetetlen igazságokat fogalmaz meg", kollégáival vitatkozik is, sokszor pedig kérdései felvetésével azok továbbgondolására készteti az olvasót.

Horváth Miklós hadtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara egyetemi tanárának véleménye szerint a Kádár-féle út tele volt döntési lehetőségekkel, döntések visszavonásával és fordulatokkal.

A könyvben szerepel, hogy Nagy Imre 1956-os miniszterelnöksége idején igyekezett megfelelni a szovjeteknek és az utca népének is, utóbbi elvárásait azonban egyre kevésbé tudta teljesíteni – tette hozzá.