Beleszellentett
Továbbá orra alá szellentett a család szentségének, az egyháznak, a katonaságnak, a hazafiasságnak, a szerelemnek… ha fölsorolnám mindet, ami ellen vétett, nem jutna hely másnak. Módszeresen fölvonszolt minden társadalmi szentséget színpadra megszentségteleníteni, kigúnyolni, fityiszt mutatni neki, diákosan fölbosszantani. Viktor polgári születésnapját épp nyolcvan éve, 1928 karácsony estéjén a Comédie des Champs-Élysées színpadán tolta nézői orra alá Antonin Artaud és Roger Vitrac a szokványszínház fölrobbantására összehozott Alfred-Jarry-Színház előadásában.
Az Új Színház társulata felújította Vinkó József szellemes, leleményes, bohóci fordításában, amit Szőke István első hazai színpadra felpróbálásához készített a pécsi kamarába (1987). Legközelebb a Pesti Színházban Csiszár Imre vezette a darabot a falnak.
Nem elemezném, milyen rendező a szerb Radoslav Milenković, akit vendégül szerződtetett Márta István igazgató. Nem az a kérdés milyen rendező, mert ha jobb rendező volna, rendelkezne ritmusérzékkel és nem volna merőben süket a humorra, akkor is rossz választás Vitrac darabja.
Ha 1948-ban, vagy 1958-ban eljátsszák, beletanul a magyar színjátszás. Túlestek volna a tréningen. És most nem kellene eljátszani. A színészek nem ismerik ezt a humort. Vitrac összekötő kapocs az eszeveszett Alfred Jarry és Ionesco között. Kimaradt a színházi gyakorlatból. Elblicceltük a szürrealista színház leckéjét. Nem ismerik a dadaizmus tréfáit. Jarry Übü királyát előadni magyarul: nehéz dió. A múlt héten színházban összeakadtam Bruck János rendezővel, aki azzal írta be magát a magyar színháztörténetbe, hogy elsőként színre állította vizsgadarabként Jarry Übü királyát az Ódry Színpadon. Betiltották. Értett a szóból. Azóta Angliában rendező.
Vitrac meghalt 1952-ben. A halott Viktornak továbbnőtt a körme. A szakálla. A kilencedik születésnapját ünneplő kisfiúnak lengő, ősz szakálla van. Modernsége elaggott. Szemtelenségei megszelídültek. Sértegetései hízelkedések. Provokációja lefittyedt. Az Új Színházban a darab azon része tud működni, ami ellen íródott. A házasságtörési komédia. A Feydeau, Labiche stílparódia. Fejtetőre állított drámatörténeti antológia.
Legjobb az előadásban a szellentő asszony szerepében Takács Katalin. Előkelő, kifinomult. Mind ahányszor beledurrant a szobába, ugyanolyan ártatlan, tragikus űzöttséggel néz, mint amikor ugyanebben az utcában lakó, ugyanolyan nevű barátnőjét keresi, mint a vele nem azonos háziasszony (a tréfát utóbb Ionesco hasznosította a Kopasz énekesnőben). Komolyan veszi önmagát abszurd helyzetekben is. Természetesnek fogja föl az őrültségeket. Nincs érkezése arról, hogy komikus szerepet játszik. Györgyi Anna többnyire tragikusnak értelmezi a humort. Omlatagon kényeskedő úriasszonyából időnként kiszabadul a szexuálisan nekivadult tigris. Majd visszaveszi illedelmesen szenvelgő maszkját. Számára tragikus, amin a nézők nevetnek. Derzsi János önmagából indul ki, nem a komikus klisékből. Szenvedélyes, népies alakot játszik, ahelyett, hogy használt viccekkel traktálná a nézőket.
Vass György a címszerepben humortalanul viccelődik. Gáspár Sándornak komor a humora. Pálfi Katalin szerecsenyre pingálva, krónikus ízületi gyulladásosan mozog.
A viccek túlmagyarázottak. Körülményesek. Nehézkesek. Nagyon lehet unni a két és háromnegyed órás tréfálkozást.
