Joshua Redman intellektusban és szárnyaló dallamokban egyaránt gazdag szaxofonjátékát legutóbb 2010 novemberében hallhatta a hazai közönség, ahol a Grammy-díjra jelölt szaxofonost a több sikerfilm zenéjét szerző zongorista, Brad Mehldau oldalán csodálhatták a műfaj szerelmesei.

Talán nem is gondolnánk, hogy napjaink egyik legkeresettebb szaxofonosa eredendően nem zenésznek készült, s bár szaxofonos édesapja, Dewey Redman a jazzélet meghatározó alakja volt, tanulmányait kezdetben nem művészeti iskolában folytatta. Társadalomtudományokat hallgatott, majd huszonkét évesen a Harvardon diplomázott. Habár a Yale jogi karára is felvételt nyert, elsősorban akkori barátainak köszönhetően a jól fizető állás helyett New York pezsgő zenei világát választotta.

Joshua

Karrierjének kezdőlökéseként szolgált – az akkori sztárzenészekkel közös jammelések mellett –, hogy még költözése évében megnyerte a Thelonious Monk nemzetközi szaxofonversenyt, melynek közvetlen eredményeként olyan nevekkel turnézhatott és rögzíthetett közös lemezeket, mint Jack DeJohnette, Charlie Haden, Elvin Jones, Joe Lovano, Pat Metheny, Paul Motian és Clark Terry.

1993-ban a Warner kiadó lemezszerződését elfogadva két saját albumot is megjelentetett. Meglepő módon legelső lemeze Grammy-jelölést hozott Redmannek, így nem csoda, hogy második, Wish című albumán már olyan nevek működtek közre, mint Pat Metheny, Charlie Haden és Billy Higgins.

Egy évvel később a modern jazz meghatározó alakjainak közreműködésével életre hívta saját formációját, melyben a világ bármely pontján egyenként is teltházas koncerteket garantáló zenésztársak Brad Mehldau, Christian McBride és Brian Blade voltak. A fent említett zenekar később átalakult. Az új formációban Peter Bernstein gitározott, Peter Martin zongorázott, Chris Tomas bőgőzött, ám dobokon változatlanul az akkor még alig huszonöt éves Blade játszott.

A tenor-, alt- és szopránszaxofonon egyaránt jeleskedő Redman következő zenekarát a kilencvenes évek végén Aaron Goldberg, Reuben Rogers és Gregory Hutchinson közreműködésével alapította, mellyel 2000-ben jelent meg nagysikerű, Beyond című albumuk.

2002-ben aztán újra Brian Blade energikus dobolására alapozva megalakította a groove-os, elektronikus zenét játszó Elastic Band-et, melyben Sam Yahel billentyűzött.

Egyik legizgalmasabb lemezét 2007-ben rögzítette. A Back Easten különböző zenészekből álló ritmusszekciókkal alkot triót. A megszólalás minden esetben különleges, hiszen a dob, nagybőgő és persze szaxofon mellett nem hallhatjuk a megszokottnak számító zongorát.

Redman legújabb, James Farm nevű formációjának debütáló albuma a Nonesuch kiadó gondozásában 2011 áprilisában jelent meg.

Ahogy azt a szaxofon rajongói gyakorta ismétlik: a hangszer különleges, énekhang közeli hangszínének köszönhetően az azt megszólaltató művész játék közben különös kifejezőerővel vérteződik fel. Vannak, akik még tovább mennek, és a „belefújás”, a „belelehelés” technikáját a „lélekkel” történő megszólaltatás közvetlen lehetőségeként említik.

Ha Josuha Redman játékát hallgatjuk, be kell valljuk, ez utóbbi elképzelés legkevésbé sem túlzó.