BBB: keményebb, mint valaha

A BBB (BALKAN BEAT BOX) visszatért, és keményebb, mint valaha. Két év telt el a BBB utolsó albumának a megjelenése óta, ezalatt pedig óriási változások mentek végbe a világban és az együttes életében is – ők pedig mindezt megmutatják a Give című, zeneileg legintenzívebb és szövegileg legrobbanékonyabb albumuk megjelenésével. A formáció vasárnap este az A 38-on lepi meg a honi publikumot.

Előző albumaikat számos taggal és sok vendégelőadóval vették fel, ezért a BBB kemény magját alkotó három tag most egy másik megközelítés mellett döntött: bezárkóztak egy stúdióba egy rakás régi analóg szintetizátorral, és olyan csapongó dalgyűjteménnyel álltak elő, amellyel teljesen más zenei vizekre eveznek.

A Give című albummal a BBB még inkább kitolta az együttest híressé tevő és azóta védjegyévé vált mediterrán hatású hangzásvilág határait: most úgy tűnik, egyesítették az afrikai, ázsiai és dél-amerikai elektronikus klubzene aktuális változatainak az energiáját és vadságát az általuk olyannyira szeretett ragga, hip hop és dancefloor electronica globalizált formáival.

Ugyanakkor az együttes dalszövegírása látványos fejlődésen ment keresztül, számos rock-orientáltabb dalszerkezettel, és társadalmi / politikai tartalommal feltöltött lírai művekkel gazdagodott.

A kézi ütés- és hangmintákkal csordultig telt Give a BBB karrierjének legjobban szerkesztett hangzáspalettáját mutatja be. „Ez az eddigi leginkább hardcore albumunk” – mondja Tamir Muskat. „Persze határozottan zenei szempontból – sokkal több a keményebb élő elektronikus hangzás. Mind zeneileg, mind tartalmilag sötétebb és sokkal inkább politikai hangvételű dalokkal van dolgunk.”

A BALKAN BEAT BOX először 2005-ben robbant be a köztudatba New York underground zenei szcénájából egy önmagukról elnevezett bemutatkozó albummal. Az izraeli születésű Ori Kaplan (ex-Gogol Bordello) és Tamir Muskat (ex-Firewater) által alapított együttes robbanékony élő koncertekkel építette fel hírnevét, amelyek segítségével a közönség és a kritikusok kedvencévé vált. A gyakran közreműködő Tomer Yosef hamarosan a BBB frontembere lett, vad színpadi energiája azóta is felvillanyozza az élő közönséget.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Balkan Beat Box
Balkan Beat Box
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.