Kreinbacher borászat a Somló-hegyen

Nagyon jó lenne így kezdeni, de sajnos úgy ötven éve ezt Hamvas Béla írta le így Az öt géniuszban, amikor hatvan-egynéhány évesen, filozófusként a rendszer legnagyobb megelégedésére nyolc éven keresztül segédmunkásként dolgozhatott a közeli, inotai erőmű építkezésén. És lehet, hogy nem járt Dél-Olaszországban, és még a dalmát szigeteken sem, de ezt a valószerűtlenséget, ahogy a síkságból ez a valahai vulkán, e tanúhegy meszszire kiáll, azóta sem írta meg senki érzékletesebben. Ő amúgy a somlói borok nagy rajongója is volt (A bor filozófiája) - emelkedett szellemét nem is győzik idézni a különböző somlói borászatok honlapjain.

Szeretem messziről kezdeni, ugye? De egyrészt amikor ott, a déli-délnyugati lejtőkön, valamivel a Szent Ilona-kápolna fölött meglátja az ember a Kreinbacher-birtok épületét na, az ilyen ihletett pillanat. Másrészt viszont egy új borászat csak a laikusoknak akkora idill. A szombathelyi nagyvállalkozó (Kreinbacher József cége fémszerkezetes gyárak, bevásárlóközpontok építésében vesz részt - elsősorban Németországban) somló-hegyi felbukkanása is nagy port kavart néhány éve, még a szó szoros értelmében is. Sokan nehezményezték a hegy oldalába kapaszkodó kőszállító teherautók forgalmát, meg a képletes területfoglalást is: az 550 hektáros borvidéken övé lett rögtön az egyik legnagyobb. A birtokközpont megépítéséhez pedig szintén az egyik legjobbat kérte fel a szakmából. Ekler Dezső tervezett már pincészetet Tokaj-hegyaljára és Neszmélybe is.

A borászat technológiai kérdés - látszódjék bármenynyire is bukolikusnak ez a tájban. Ugyanakkor ha van ma presztízsmegbízás ebben a szakmában, akkor a borászat megtervezéséé az - ráadásul az egyre jobban magára találó Somlón ez az első modern, kortárs pinceépület. És kőből, ebből a markáns, szürkésfekete bazaltból, ami az épület tágabb környezetét is keretezi, hiszen a teraszfalak kiépítéséhez több ezer köbmétert fuvaroztak ide az uzsai bányából. Markánsan kemény az épület is: fekete tető, H betű szerkezet, két hasonló tömb összekötve, határozott, de azért az égbe nem szúró tetőcsúcsokkal. Az épület a lejtőben ül, a dunántúli présházakra emlékeztető, megkettőzött sziluettel, a homlokzatán mégis sokkal erősebb az a két (megkettőzött) H alakzat kőből, amely felülről finoman foglalja magába az épület nyitottabb, felső tömbjeit, miközben biztosan, de azért két lágyító ívvel áll a földön - innen nyílnak a pincebejáratok. Volt már itt korábban is pince, ezt jelzi, hogy a nyugati szárny kissé hátrébb áll, és a két oldal amúgy sem teljesen szimmetrikus.

Nem tudom, mennyire kívánta ezt külön is a tulajdonos, de ebben a nem túl méretes, mégis markáns külsőben nagyon benne van Ekler Dezső is, aki az elmúlt tíz évben egyre erősebb tömegeket formál. (Meg persze az szél is, amely ebben a magasságban már állandóan dolgozik.) Belül aztán a színek is pasztellbarátságosabbra váltanak, a kilátásról nem is beszélve - turisztikai filmekben, azt hiszem, ilyen panoráma előterében illik gyöngyöző üvegpoharakkal koccintani.

És ezután jönne persze a kóstolás, hiszen a legnagyobb truváj mégis csak az lenne, ha az épület sugallta karakter a boraikban is feltűnne.

Ezzel kapcsolatban én nem állítok semmit - túl hamvasbélás lenne -, de látogassanak el bármelyik komolyabb borász honlapra. Rögtön kiderülhet: nemcsak a pincéjük, a boraik is minimum ígéretesek.