Bartók volt az első világzenész

Szakcsi Lakatos Béla zongorista társított már a dzsesszhez cigányzenét, komolyzenét, kortárs muzsikát, legújabb lemezén a környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet. Egy zenésznek az eljövendő felmelegedés vagy jégkorszak legfeljebb annyit jelent, hogy lehangolódik a zongorája, vagy felpuhul a dobja. De a hangja talán messzebbre jut, mint egy átlagemberé, ezért fontos, hogy szóljunk a világ problémáiról is. Emiatt emlékeztem meg erről a lemezborítón – mondja erről.
– Magyarországon mostanában szeretik, értik a dzsesszt?

– Egy vidéki koncertünk után odajött hozzám egy középiskolai tanár, és azt mondta: – Nagyon tetszett nekem ez a muzsika, de bevallom, nem értek hozzá. Mire én azt válaszoltam: – Amikor játszom, én sem értek hozzá. Azaz bőven elég, ha egy zene hat. Manapság legjobban az úgynevezett világzene hat. Most ezt kapták fel, és egy kicsit el is szívja a levegőt a dzsessz elől.

Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság

– Haragszik a világzenére?

– Dehogy haragszom, magam is játszottam. Csakhogy számomra nem az a világzene, amikor valaki egy kicsit másképpen játssza a népzenét. Hanem az, amelyben a muzsika négy legfontosabb irányzata, azaz a komolyzene, a dzsessz, a popzene és a népzene közül legalább kettő nagyon professzionálisan van összegyúrva. Egyébként ha valaki nem pontosan érti, miről beszélek, akkor vegye elő Bartók Béla műveit. Ő volt az első világzenész. Különben néhány évtized múlva a legtöbb zene valamiféle világzene lesz. Sokak szerint egyébként a dzsessz most a kortárs zene társaságát keresi leginkább. Lehet ebben valami.


A teljes interjú a november 18-án megjelenő Népszabadságban olvasható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.