Barátok közt: Eperjes otthagyja az Új Színházat?

Elhagyja az Új Színház társulatát Eperjes Károly – tudta meg a Blikk, ami azért meglepő, mert a Kossuth-díjas színművész baráti kapcsolatot ápol Dörner Györggyel, a teátrum új igazgatójával.

Színházi berkekben nyílt titok, hogy Eperjes volt az, aki lobbizott Dörner pályázata mellett. Gáspár Sándor annak idején úgy fogalmazott: Eperjes olyat tett, ami megbocsáthatatlan - írja  a Blikk. A Szamóca becenévre hallgató színész nemcsak Gáspárnál „húzta ki" azt a bizonyos gyufát, az utóbbi hónapban Galkó Balázs is csak munkaügyben beszélt vele.

Eperjes egyre kevésbé érezte már jól magát az Új Színházban. Komoly feltételekhez kötötte azt, hogy szerződést hosszabbítson. Mivel ezt nem tolerálta az új vezetés, ezért úgy döntött, hogy a szezon végén elhagyja a társulatot – emlékeztet a lap. "Eperjes csak három rendezővel hajlandó együtt dolgozni. Azért távozik, mert nem velük dolgozunk. Szamóca művészeti tanácsadó a veszprémi színházban, ott dolgozik majd teljes állásban" – mondta egy neve elhallgatását kérő informátor.

Pozsgai Zsolt, az Új Színház főrendezője sem lát esélyt arra, hogy Eperjes náluk marad. Március 31-ig kell válaszolnia arra, hogy akar-e maradni vagy sem. A főrendező ennek ellenére leszögezte: Dörner György igazgató és ő is nagyon örülne neki, ha mégis a maradás mellett döntene, ugyanakkor diplomatikus választ adott Eperjes állítólagos feltételeire. "Van olyan színész, aki meg akarja válogatni, hogy melyik rendezővel hajlandó együtt dolgozni. De nevet ne várjon tőlem" – mondta.

A Blikk megkérdezte Eperjes Károlyt, igaz-e, hogy azért nem hosszabbítja meg a szerződését, mert csak három rendezőt fogad el, a színművész azonban csak annyit közölt: még nem tartanak ott, hogy erről beszéljen, nincs kiforrva ez a helyzet, ezért ezzel kapcsolatban nincs mit mondania.

Eperjes Károly
Veszprém, 2010. szeptember 24. Eperjes Károly művészeti vezető a Bujtor emléktábla avatásán. Bujtor István halálának egyéves évfordulója alkalmából ünnepélyes keretek között leleplezték a volt színházigazgató emléktábláját a veszprémi Petőfi Színház épületén. MTI Fotó: Nagy Lajos
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.