Balettesttel nyílik meg az Erkel Színház

A péntek este ismét megnyíló Erkel Színház színpadára elsőként három táncegyüttes lép: a Győri Balett, a Pécsi Balett és a Magyar Nemzeti Balett.

A Pas de Trois13 sorozatban a három egyfelvonásos táncmű szombaton és vasárnap is látható. Májusban és júniusban az Öt tánc című produkció is többször látható - hangzott el a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. Péntek estétől június 9-ig összesen nyolcvanegy estén várja opera- és balettelőadásokkal a részben felújított színház a közönséget. Ókovács Szilveszter főigazgató hangsúlyozta: a kétezer személyes Erkel Színház nem csak a Magyar Állami Operaházé, más rangos produkciókat is kész befogadni: "erre lesznek szabad napok".

Erkel Színház utolsó sajtótúráját
Erkel Színház utolsó sajtótúráját

A 2013-as büdzséjükből 800 millió forint jut az Erkel Színházra, ebből az üzemeltetés kigazdálkodható - emelte ki a főigazgató -, de a gondtalan és minőségi játszásra ezen a helyen mintegy 2 milliárd forintra lenne szükség. A Magyar Állami Operaház 2013-ra 8,3 milliárd forint kormányzati támogatást kapott, ebből 1,7 milliárdot fordítanak az Erkel Színház felújítására, amely két ütemben folyik, a színpad végleges borítását nyáron szerelik be, és a mostani ideiglenes fűtésrendszert is kicserélik, az öltözők modernizálását, a tetőterasz berendezését nyáron végzik el.

Két napja 110 új állást létesítettek, a műszaki létszám szinte teljes - jegyezte meg Mozsár István ügyvezető igazgató. Mint Ókovács Szilveszter elmondta, folynak a meghallgatások, 44 új énekkari tagot és 49 zenekari művészt vesznek fel, ezzel az Erkel Színház-beli munkatársak létszáma októberre 250 lesz. Míg a szerződtetések befejeződnek, ideiglenes megoldásokkal gondoskodnak a két játszóhely párhuzamos működtetéséről. Egy külön karzatot létesítenek az Erkel Színházban az operaházi Facebook-oldal rajongóinak, a "lájkolók" naponta 101 jegyet nyerhetnek, 50 pár, és egy szólóban érkező foglalhat 10 forintos áron jegyet.

Június 9-ig Mozart Don Giovannija, Puccini Turandotja, Verdi Don Carlosa és Aidája, Kacsóh János vitéze, Ránki Pomádé király új ruhája című darabja és természetesen Erkel Hunyadi Lászlója látható az Erkel Színházban. Indul a Primavera sorozat is, amely a pécsi Poszt zenés megfelelőjének mondható, bár idén nem egy meghatározott időszakra korlátozódik. A vidéki operaegyüttesek mellett a Kolozsvári Magyar Opera Az álarcosbállal vesz részt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.