Az édesanyja zongoratanárnő volt, így Philippe Herreweghe már hároméves korában a hangszer körül lebzselt, első koncertélménye pedig tulajdonképpen megpecsételte sorsát: – Hat-hét éves lehettem, amikor anyám elvitt a konzervatórium hangversenytermébe Bach Máté-passiójára. Elementáris erővel hatott rám – mondja lapunknak a 68 esztendős belga karmester. – Bár sokan mondják, én nem gondolom, hogy a barokk zene nehezen befogadható.

Philippe Herreweghe: A barokk egyházi zene egyszerűségével PR-célokat szolgált annak idején Pető Zsuzsa / M?vészetek Palotája

A reneszánsz muzsika például sokkal kevésbé érthető, Wagner vagy Schumann művei pedig jóval komplexebbek. Hogy a még tízszer olyan bonyolult Ligetit vagy Kurtágot ne is említsem. Herreweghe azt mondja: amikor Belgiumban Schumann van műsoron, jó, ha fél ház összejön a koncerten. Ellenben a Máté-passió vagy más, hasonló kaliberű Bach-mű garantálja a táblás házat.

– Mivel a barokk korban az egyház gyakorlatilag PR-célokra használta a zenét, annak a lehető legegyszerűbbnek kellett lennie, hogy ne elüldözze, hanem becsábítsa az embereket a templomba. A komolyzene fejlődése során aztán a XIX. században a virtuozitás, a show került előtérbe, a XX. században pedig egyre bonyolultabbá vált. Részben emiatt kezdtek a hetvenes években sokan vonzódni a barokk muzsikához.

Többek között ő maga is. Bár orvosnak és pszichológusnak tanult, párhuzamosan a genti konzervatórium diákja volt, végül szike helyett a karmesteri pálca lett a munkaeszköze. Nikolaus Harnoncourt és Gustav Leonhardt hamar felfigyelt az egyedi látásmódú, ifjú tehetségre, az utóbbi a szárnya alá vette. Ma már ő egyengeti a fiatal énekesek-zenészek útját. A karmester 1970-ben alapította a Collegium Vocale Gent ének- és zenekart. A baráti csoportosulás mára a világ egyik legkomolyabb régi zenei együttese lett. Ennek megfelelően nagyon nehéz bekerülni.

Herreweghe és segítői évente mintegy ötszáz énekest hallgatnak meg, akik közül mindössze néhány lehet tagja a 25 állandó énekessel dolgozó karnak. Vannak, akik csak bizonyos produkciókhoz csatlakoznak, négy-öt napos miniturnékra: a Bach-koncertekhez húsz énekes is elég, Dvorakhoz viszont sokkal többre van szükség. Háromévente a teljes Collegium Vocale Gent lecserélődik.

– Így biztosítom a folyamatos vérfrissítést, a fiatalok számára meg remek ugródeszka az együttes. Az itt töltött évek alatt mintegy húsz művet tanulnak meg kifogástalanul, beutazzák a világot, kapcsolatokat építenek, és belülről látják, miként működik a zeneipar nagy gépezete – magyarázza. A jelentkezőknek számos kitételnek kell megfelelniük. – Legyen gyönyörű, tiszta hangjuk. Nehéz ezt megfogalmazni, de egy bizonyos típusú hangszínt keresünk.

Ez azonban nem minden: az énekeseinknek nyitottnak, rugalmasnak és intelligensnek kell lenniük, tudniuk kell egymásra figyelni – szögezi le Herreweghe, aki karmesteri karrierje mellett tehát – a zenészeit is számolva –negyven embert igazgat. Ha ez nem volna elég, ő a párizsi Orchestre des Champs-Élysées művészeti vezetője és a Flamand Királyi Filharmonikus Zenekar vezető karmestere is.

Többnyire ugyanazokkal a szólóénekesekkel jár fellépni: jó szólistára lelni igazi tortúra. – Százévenként csak egy Cristoph Pregardien születik – nevet. Bár nem lett hűtlen a Máté-passióhoz – 2013 tavaszán nagy sikerrel vezényelte a Művészetek Palotájában –, a h-moll misét már-már külön zenei kategóriának tartja. Eddig háromszor rögzítette lemezre, de még mindig „tanulja”.

– Shakespeare művei is mást jelentenek tizenhat vagy hatvanéves korunkban. Kisfiúként mindig a hangrobbanást vártam a Máté-passióban – meséli végül –, ma pedig tízszer érdekesebbnek találom azokat a részeket, amelyek akkoriban unalmasnak tűntek. A h-moll mise viszont egy gyermek és egy bölcs öregember fülével hallgatva egyaránt fantasztikus.