Már nyomta a Led Zeppelin, az AC/DC-re várni kellett. Legalábbis a magyar mozikban, ahol Robert Plant és társai 1978 júniusa óta játszották a Whole Lotta Love-ot A dal ugyanaz marad című, 1976-ban New Yorkban rögzített koncertfilmben. Angus Youngék viszont csak 1982 nyarán léphettek színpadra a hazai filmszínházakban a Whole Lotta Rosie-val az 1979-es párizsi koncertjükön forgatott Let There Be Rockban.

A kádári Magyarországon a fiatalok jelentős részének körében a kemény rock uralkodott. A P. Mobil és a Piramis meg a Beatrice, e három banda szabta meg az irányt. A „3 T”-re épült kultúr- és ifjúsági politikai világban a tűrt és a tiltott kategóriába sorolva. Ebbe csapott bele 1980 januárjában Milos Forman filmje, a Hair. A hippikorszakhoz képest az 1979-ben filmre vitt Hair is fáziskésésben volt. A vietnami háború már véget ért, a hippikorszak kimerült. A létező szocializmus kulturális vezetői az amerikai külpolitikával és hadsereggel, az uralkodó nagytőkésekkel szembeni éles (osztály)kritikát látták a zenés moziban.

Berger az asztalon. Itthon is leestek a tányérok

Itt, a Kárpát-medencében valamikor a Kex képviselte a konvenciókat felrúgó hippiirányvonalat, de a frontember, Baksa-Soós János 1971-es disszidálásával a banda feloszlott. Az 1970-es évek végén az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában új zenei irányzatok bukkantak fel. Jött az új hullám meg a punk, e sorok írója – a Hair bemutatásakor 14 évesen – a The Police-ért rajongott.

–Magyarországon az 1980-as esztendő a rockzenében a csöveskultúra végét jelentette. E főleg nagyvárosi szubkultúrában volt némi – a Hairből is megismert – hippiérzés, lázadás, a társadalomból való kivonulás. A csövesek azonban leginkább a fennálló viszonyokkal szembeni elégedetlenségüket, a rossz közérzetet fejezték ki. Bennük nem volt meg az a más művészeti ágakra is kiterjedő önkifejezési vágy,mint az 1960-as években indult hippimozgalmak követőiben – mondja Jávorszky Béla Szilárd szakíró, számos rocktörténeti könyv szerzője.

A csövesek nem tévesztendők össze a mai kor szerencsétlen sorsú hajléktalanjaival, de voltak közöttük megcsúszott egzisztenciák. A rendőrök által előszeretettel igazoltatott fiatalok jellegzetes viseletének a szimatszatyornak hívott katonai gázálarctáska meg az Alföldi papucs számított. A (nyugati) hippik színesebben, változatosabban öltöztek, náluk a trapézfarmer hódított. Jávorszky szerint a Hair zeneileg 1979-re elavult, elveszítette progresszivitását. A Forman-film képi megoldásai viszont máig emlékezetesek.

Több generáció tagjai nézték tátott szájjal Berger (Treat Williams) ebédlőasztaltáncát. A repülő tányérokban-terítékben ugyanazt látták és érezték, mint amit az Amerikába emigrált cseh rendező gondolt a musicalfilmről. A szabadságot. Ami akkor Kelet-Közép- Európában megfoghatatlannak tűnt. A Kádár-rendszer ugyan kezdte elveszíteni a legitimitását, a második olajválság is be gyűrűzött különböző áremelésekkel, s 1979 decemberében a szovjet csapatok bevonultak Afganisztánba, de ki gondolta, hogy alig egy évtized elteltével milyen változások jönnek majd el. Hogy tényleg borul az asztal.

Forman a Hairt nagyon szerette, mégis nehezen boldogult vele. New York-i lakásába egyszer becsöngetett egy gitáros fia talember, meghallgatásra küldte az ügynöke. A rendező azzal fogadta: tévedés történt, ő nem énekest, hanem színészt keres. Az ifjú ismerte a Hairt, igaz, egyik betétdalt sem kedvelte. Búcsúzáskor még elárulta a nevét, ami akkor semmit sem mondott. Ma annál többet. Bruce Springsteen nek hívták.

HAIR G. Ragni–J. Rado–G. MacDermot művét Mohácsi János és Mohácsi István fordításában, Závada Péter dalszövegeivel, Mohácsi János rendezésében mutatják be ma a Belvárosi Színházban.