Az újabb zárolást a függetlenek nem élnék túl

Nyílt levelet küldtek a függetlenek az Emberi Erőforrások Minisztériuma zárolási kötelezettsége kapcsán Balog Zoltán miniszternek és L. Simon László kulturális államtitkárnak. Mint írják: a legkisebb mértékű zárolás is a független előadó-művészeti szféra megszüntetését jelentené.

A hétfői Magyar Közlöny számolt be az idei költségvetési egyenleg tartását biztosító intézkedésekről szóló kormányhatározatról. Eszerint az illetékes szerveknek zárolási és maradványképzési kötelezettségeiket október 10-ig kell a Nemzetgazdasági Miniszterrel jóváhagyatniuk, október 15-ig pedig a Magyar Államkincstárnál jelenteniük. A zárolások összértéke megközelítőleg 49 milliárd forint. Ebből az összegből 17 milliárd forint jut az Emberi Erőforrások Minisztériumra (EMMI), amely az összzárolás körülbelül 35 százaléka. 

A Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) úgy tudja: az EMMI eddig nem kötött szerződést az Nemzeti Kulturális Alappal, hogy ellássa a VI. kategóriában nyilvántartásba vett független színházak tevékenységének támogatásával kapcsolatos pályázatkezelői teendőket. Ezért a függetlenek aggódnak, hogy a nekik már megítélt összegeket is zárolhatják.

Mint írják: a területet már eddig is többszöri, nagyarányú elvonás sújtotta. Az elmúlt évek kiadáscsökkentő intézkedései – a társterületek elvonási arányait figyelembe véve – rendkívüli mértékben kényszerítették működésük átalakítására, nem egyszer beszüntetésére a terület alkotóit. 2009 óta az éves pályázati keretösszeg több mint 57 százalékkal csökkent, ami kirívó példa a hazai kulturális finanszírozásban. Egy újabb zárolást a terület nem élne túl. A legkisebb mértékű, akár néhány százalékos zárolás is a független előadó-művészeti szféra megszüntetését jelentené.

A FESZ vezetői kérik a minisztert és a kulturális államtitkárt, hogy a zárolási javaslatcsomag kalkulálásakor a fentieket vegyék figyelembe, mérlegeljék felelősségüket a kortárs nemzeti előadó-művészet megmaradásának érdekében. 

A levelet a FESZ elnöksége jegyzi: Schilling Árpád, Csató Katalin, Erős Balázs és Goda Gábor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.