Akinek volt valaha Trabantja, tudja mit jelentett az: elfogadni a szerény menetteljesítményt (főleg azt), a papírnak csúfolt karosszériát, a kormányváltót, a keverékbenzint, a magunk után hagyott füstfelhőt. Vállalni hogy mindenki elhúz mellettünk az országúton, hogy ledudálnak, kinevetnek, lealáznak (s azt kiabálják: „ennyiért már autót is vehettél volna").Tarabantosnak lenni azt jelentette: eszenciájában megélni a kelet-európai sorsot. Így hát trabantosnak lenni nem volt könnyű. Ahogy Trabantnak lenni sem.

Mindezt fölvállalni nagy gombóc önérzet kellett. E hátrányos helyzetből fakadó önérzetet szinte a forgalmival együtt kapta a tulajdonos. Ám az érzés egy idő után átfordult öniróniába, s a trabantos már mosolyogni is tudott szerencsétlen mivoltán. Sőt, aztán már voltak olyanok, akik direkt vagányságból vettek Trabit, mert fölfedezték a kis kocsiban rejtező virgonc életigenlést. A vicces „mégis morált".

Ezeket el kellett mondanom ennek az 1975-ben készült Práter utcai fényképnek a magyarázatához. A fotó főszereplője, a feliratos öreg járgány itt, a járda mellett ugyanis az öniróniába fordult trabantos önérzetnek az esete. Mégpedig minősített esete, a duplán hendikepes változat. Mert a kis P-50-es nem elég, hogy Trabi, még öreg (öregecskedő) is. Amit nemcsak helyes, legömbölyített kasznijáról láthatunk, hanem a rendszámáról is. Ha még emlékszünk a hárombetűs rendszám bevezetése előtti időkre, tudhatjuk, hogy a C-s kocsik számítottak akkoriban a legöregebbnek. Amikor a kép készült, már valahol a Z körül tartott az ábécé. Apám ekkoriban vette meg a család első kocsiját, naná hogy egy Trabantot, s emlékszem: az ZG-s volt (ZG 64-49). Egy 601-es tipus, mint amilyenek itt a képen is láthatóak a P-50 körül. Jé, de mennyi! Úgy látszik a valaha jómódú Práter utcában is sokan gyakorolták már ekkoriban a fent említett kelet-európaiságot. Bizony, jutott hozzánk bőven az 1957 óta gyártott keletnémet csodából, melyből  akkorra már több mint egymillió példány hagyta el a zwikaui gyárat.

A kép egyébként kitűnő adalék az autókra aplikált szellemes feliratok fejlődéstörténetéhez is. Igen, ez a divat már a hetvenes években is hódított. Akkoriban lett például szokás a casco matrica betűit kivágva csao-t ragasztani a hátsó szélvédőre (mellesleg nagy népszerűségnek örvendett a tévében Egry János vetélkedője, a Játék a betűkkel). Ma pedig ez a feliratos hóbort egyenesen reneszánszát éli. Előre gyártott, kész szövegeket lehet kapni az autósboltokban. Ki-ki megválaszthatja a habitusához illőt. De ilyet, hogy "én is autó vagyok!", már nem nagyon látni. Túl szerény. Egy veterán hátára manapság azt szokták írni: Öreg vagyok, de ki vagyok fizetve!

trabant