A konferencia középpontjában Rabindranath Tagore munkásságának a különböző, Bengálon kívüli kultúrákban való fogadtatása, valamint Tagore modernkori megközelítései állnak.

Vizsgálja a költő fogadtatásának társadalmi-történelmi kontextusait, az egyes kultúrák irodalmának belső dinamizmusát, valamint Tagore fordítóinak hatását a különböző országokban, illetve a Bengálon kívüli indiai államokban. A konferencia célja, hogy rámutasson Tagore kortárs vonatkozásaira, ezeken keresztül pedig munkásságának az egész világra kiterjedő jelentőségére.

Rabindranath Tagore gazdag és tekintélyes indiai családba született tizennegyedik gyermekként. Igazi sokoldalú tehetség volt: költő, filozófus, festő, drámaíró, zeneszerző stb. Angliai tanulmányaiból hazatérve Sántinikétán lévő birtokán élt és gazdálkodott, ahol később iskolát is alapított. Hosszú élete során több mint 50 kötetét adták ki. Alkotásainak egy részét maga fordította angolra, ennek révén Európában is ismertté vált. 1912-ben állította össze az „Áldozati ének” című kötetét (Gítándzsali), amiért 1913-ban irodalmi Nobel-díjat kapott. Ő írta és zenésítette meg az indiai himnuszt. Az 1920-as években előadásokat tartott Európa több országában is, így 1926-ban több hetet töltött Magyarországon, Balatonfüred gyógyvizénél is, ahol a mai napig emlékét őrzi a róla elnevezett sétány, és az a fa, amelyet hálából ültetett a gyógyulásáért.