Adtak a formára, családunk sokáig őrzött egy szintén Szegeden készült névtelen hegedűt, jó ideig azt hittük róla, becses darab, ha eladjuk, az érte kapott pénz kihúzhat bennünket a csávából. Nem így történt természetesen. A becsüs előre figyelmeztetett, amikor közölte a végeredményt: rossz ládagyári másolat, nem fogunk belőle meggazdagodni.

Ez a Regina gitár mégis olyan komolynak tűnik a képen. Noha tudjuk, hogy a Gibson pont ebben az évben indította újra a Les Paul gyártását, ehhez képest a Regina nem nagy szám. A 8 milliméteres kamera is félprofinak tűnik, pedig nem volt az. Vajon kik kerülhettek Bánhalmi János fotós kollégám útjába? Ott az a Bendzsi-szerű kutya, ami tovább borzolja az ember kiváncsiságát. Néhány nap múlva lerohanjuk Csehszlovákiát! Miközben a gyerek a húrok közé csap, a cseles kiegészítőkkel felszerelt kamera pedig forogni kezd, a Varsói Szerződés 200 ezer katonával, ötezer harckocsival nekimegy Dubcekéknek, a prágai tavaszra árnyék vetül.

Ez a feszültség nincs a képen, nagyon békebeli, nyugodt a Duna-parti idill. Deep Purple, Jethro Tull itthon még nincs, pár év fáziskésés kellett, hogy Komjáthy György rádiós műsoraiban felbukkanjon a Beatles, a Rolling Stones mögötti vadabb világ. De már van itthon is mozgolódás, az Omega túljutott a Trombitás Frédin, az Illés a Nehéz az úton.

Meglepően hosszú a fiatalok a haja. A vízben álló rendező fülét teljesen eltakarja a dús sörény, mely ebben az időben (a Hair bemutatójának évében járunk!) a lázadás csalhatatlan jele. Farmerban van, a menő (akkortájt baró) sérója mellett ez is feltűnő. Hogy piros címkés Levist hord-e, nem lehet megállapítani. Ha azt, akkor a korabeli magyar társadalom legkiváltságosabb tagjai közé tartozott. A társaság – egy filmes szakkör a környékbeli művházból? – szokatlanul jól öltözött. A divatos nadrágok mellett príma cipőket viselnek.

Épül a Hotel Intercontinental, a part tele császnyogó fiatallal. Ha valakinek estefelé fürödni van kedve, nyugodtan megteheti. A közbiztonság elfogadható, lehet hajnalban pityókásan heverni a padon, nem vernek fejbe kétszáz forintért, talán. A Fradi a bajnok, dr. Agy pedig megmagyarázza a tévében az új gazdasági mechanizmust. Hogy a hétköznapi dolgozók is megértsék. Megértették. Abban bíztak, hogy tudnak majd picit gazdagabbak lenni.

Apropó prágai tavasz! Ha erre az időszakra gondolok, a gyíkhús íze jut eszembe, apám hozott egy hátizsákra valót a "háborúból" (a különleges vagdalthúskonzervet nevezték a katonák gyíkhúsnak). Őt is bevonultatták, de összetalálkozott az ultipartnerével – a tartalékosokat sorozó őrnaggyal –, és nekiálltak játszani. – Nem kell neked odamenni – mondta az őrnagy osztás után az apámnak, aki nem állt le vitatkozni, inkább hazajött.

Más kérdés, hogy a hazatérte utáni napon borbélyhoz vitt, mert hosszúnak találta a hajam. – Csak egy kicsit vágjon, Pali bácsi – kérleltem apám másik ultipartnerét, aki apámra nézve bólintott, majd végigment hátul nullásgéppel a fejemen. Csoda-e, ha még ennyi idő elmúltával is irigylem a képen lévő fiúk haját...

Dunapart 1968. augusztus, Fotó: Bánhalmi János, Szerző: Rab László