Az értelem és a hit határai
John Gray brit filozófus „az értelem és a hit titokzatos viszonyát" feszegető gondolkodóról írt ragyogó esszéjében megállapítja: „a múlt században általános meggyőződés lett, hogy a definitíve megválaszolhatatlan kérdéseket nem is szabad feltenni", Kołakowski ezt másképp látja, úgy véli, „ha nem tesszük fel azokat a kérdéseket, amelyekre nincs válasz, sosem ismerjük meg az emberi értelem határait".
Ki volt ez a Leszek Kołakowski, aki állandóan a határokat feszegette, és akinek életútja talán épp ezért csupa paradoxon? 1927-ben született Radomban, hagyományosan antiklerikális és szabadelvű családból, anyját kisgyerekkorában elvesztette, apja tanár és pedagógiai író, szocialista, sőt kommunista barátokkal, a német megszállás alatt részt vesz az ellenállásban, a gestapó végez is vele. Az ifjú Leszek már gyerekfejjel büszkén vallja „vallástalannak" magát (nincs is megkeresztelve), emiatt kénytelen iskolát változtatni.
A háború után belép a pártba, az ötvenes évek elején friss filozófusdiplomával a varsói egyetem marxizmus-leninizmus tanszékének élére kerül, sőt a sztálinista hatalom ideológiai korifeusa lesz, aki egyetlen szavával dönt sokak emberi sorsáról és tudományos pályájáról, a régi világból itt rekedt „polgári filozófusokat", köztük saját tanárait, el is tűnteti a süllyesztőben, amit sokan soha nem bocsátanak meg neki. De 1956-ban, amikor az időben megújuló lengyel pártvezetésnek még sikerül stabilizálnia a helyzetet, ő a radikális értelmiségi kritika egyik hangadója, Mi a szocializmus? című röpiratát ki is cenzúrázzák a Po Prostu hasábjairól. 1966 októberében aztán a varsói egyetem történettudományi tanszékén a ZMS, a hivatalos ifjúsági szervezet felkérésére előadásban elemzi az 56-os megújulás szellemének szertefoszlását - ez már a 68-as március előjátéka. Kołakowskit kizárják a pártból, erre a szellemi élet számos prominens egyénisége látványosan kilép, az események felgyorsulnak. Mickiewicz Ősök-jének betiltása után ő a demonstráló diákok mellé áll, eltiltják oktatói tevékenységétől is. Az értelmiségellenes-antiszemita kampány tetőfokára hág, Kołakowski elhagyja az országot, előbb Párizsba megy, majd Oxfordban települ le, ott tanít, közben az amerikai Yale és Berkeley egyetemekre is meghívják.
Még odahaza, a hatvanas évek közepén jelenik meg Vallási tudat és egyházi kötelék címmel egyik alapvető, korszakos műve a 17. századi kereszténység szabad szellemeiről, a „kegyelem" adományait egyénien értelmező eretnekekről és misztikusokról, a „szabad" hit és az intézményes vallás konfliktusáról, és már az emigrációban, a hetvenes évek derekán jön ki a másik monumentális opus, A marxizmus fő irányai. Mindkét mű vádbeszéd a dogmatizmus ellen, de túl ezen Kołakowski szellemi horizontjának megváltozásáról is tanúskodik, a maga részéről végképp leszámol a marxizmussal, ugyanakkor mind nyitottabb és mind elfogadóbb a keresztény tradíció értékei iránt. „Tulajdonképpen keresztény vagyok", állítja egy kései interjújában, de ezt is úgy érti, hogy egyszerre érzi magát „az evangélium és a felvilágosodás örökösének". Odahaza az utóbbi húsz évben katolikus lapok és kiadók előszeretettel közlik, bár soha nem veszi fel a keresztséget, s a család által kiadott gyászjelentésén is az obligát kereszt helyett csak egy olajág van.
Spinozáról írta a doktorátusát, Rotterdami Erasmust tekintette igazi mesterének, sokan korunk Erasmusának tartották, megvolt benne a gondolkodás bátorsága, olyan fokon és olyan erkölcsiséggel, ami a legkiválóbb európai szellemeket jellemezte. Szembe tudott nézni saját tévedéseivel, szembe mert szállni a „korszellemmel", fel tudta tenni a legkényesebb kérdéseket. A határokat feszegette: a marxizmus, a kereszténység, a gondolkodás, a ráció és az irracionalizmus határait. A saját emberi mivoltára, a saját határaira volt kíváncsi. Ettől oly hallatlanul izgalmas, hamisítatlan szellemi oknyomozás minden írása. Rendkívül termékeny író volt, néhány könyve, a Metafizikai horror, a Ha Isten nincs..., a Kis előadások nagy kérdésekről olvasható magyarul is, műveinek nagy része azonban nálunk ismeretlen. A rendszerváltás előtt a nevét se lehetett leírni, mégis ő volt a változás előszelét jelentő, írók és gondolkodók megálmodta virtuális Közép-Európa királya. Adam Michnik, aki személyesen is a tanítványa, a szombati Gazeta Wyborczában az egész szerkesztőség nevében búcsúzik attól a Kołakowskitól, aki „a remény jele volt a reménytelenségben": „A mester és barát halála pillanatában a nagy szavak feleslegessé válnak. Csak ennyit mondjunk: köszönünk mindent, Leszek, a barátságodat, a bölcsességedet, a nyíltságodat és a jóságodat, amellyel oly bőkezűen elhalmoztál bennünket."
