Az Erkelt a Laki újítja fel

Erkel Ferenc születésének 202. évfordulóján jelentette be – a Facebookon is megjelent közleményében – az Operaház, hogy a kezelésében lévő Erkel Színház felújítására kiírt közbeszerzési pályázatot a Laki Épületszobrász Zrt. nyerte. A megnyitó egy év múlva – ugyanezen a napon – várható.

Pont egy év múlva, Erkel Ferenc születésnapján (november 7-én) nyílik újra az Erkel Színház. Ezt a napot a Magyar Opera Napjaként szeretné beiktatni és megünnepelni a dalszínház.

A mai évfordulón jelentették be azt is, hogy az Erkel Színház érvényes kormányhatározat szerinti, „játékra alkalmas állapotig történő felújításának” kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázatot a Laki Épületszobrász Zrt. nyerte meg. A cég a Zeneakadémia felújításában is részt vesz.

A szerződést várhatóan – a törvény szabta tíznapos moratórium lejárta után – november 17-én kötik meg. Az építkezés első ütemének végén, 2013 márciusától száz napra, próbaüzemre megnyitják majd az Erkelt. Ez idő alatt az Operaház társulata 80 előadást tart majd a II. János Pál pápa téri épületben.

Erkel Színház
Erkel Színház
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.