A barokk szó jelenthet csűrcsavar okoskodás, nyakatekertet, dagályost, csavaros cselekményű kalandokat, túldíszítettséget. Sok aggasztó képzettársítást kelt a szó. Valamennyi stiláris csapdába belebotlott Valló Péter öt éve a Nemzetiben, amikor a színház teljes hidraulikáját megmozgatva létrehozott egy előadást, amelyben a technika legyőzte a költészetet és az emberi viselkedést. Kovács Dániel is maga tervezte díszletét rendezéséhez. Rendetlen gyerekjátékszobában megy a cselekmény. Földszínű hadipokrócok rávetve műanyag székekre. A pokrócokon miniatűr hadsereg, vagy erdős terep. Mintha nem készült volna végleg el a világ. A természeti képek, hegyek-völgyek összehajtogathatóak, hónuk alatt kivihetik a szereplők a színről, majd tetszés szerint újranöveszthetőek háttér tájként. A derűsen azúrra festett szoba praktikus rejtekajtókkal, fiókokkal, kihajtható polcokkal kényelmessé teszik a színpadi járás-kelést. A középen széttáruló szárnyas ajtó mögött istálló, vagy trónterem, kínzókamra vagy báli szála rémlik föl, kinek-kinek képzelete szerint. A szárnyas ajtók széttárulnak: jóllehet a háttér rendetlen raktár képzetét kelti elsősorban, mégis monumentálisabbá teszi a cseppnyi földalatti színpadocskát. Mindenesetre játékosan tágasabbá, mint a Stohl Andrással a főszerepben elóbégatott Nemzeti-Calderón.

A Kamrában Segismundo-t, aki hol királyként hiszi álomban magát, hol lefokozott rabságában, Keresztes Tamás egyre ingerültebben kényelmetlenkedik a számára áttekinthetetlen világban. A Mester Yvonne fordítását házilag a rendező és a Katona dramaturgja, Várady Zsuzsa hozta játékba, erősen megkurtítva, minek következtében egy végtében másfél óra alatt lezajlik az előadás, a szereplők néha informatív tárgyilagossággal bemondják, hányadik felvonásra kerül sor.

Amikor a játék elején a szerelméért bolyongó Rosaura (Jordán Adél) orra alá spárgával erősített álbajusszal álruhás királykisasszonyként jön bohóci szolgájával, a nagyon játékba illően nyersen viselkedő Mészáros Bélával balról, úgy tetszik: mesejátékba cseppentünk. Lengyel Ferenc Basiliója tüntetően hamis szakállal, fején aranypapírból összeragasztott hamburgeresnél ajándékba kapott játékkoronával valószerűtlenebb színpadi valóság, mint az álszakállra ráerősített Elek Ferenc, aki hol ágyából fölriasztva fehérneműben, vagy fémszálas öltönyben pedáns udvaroncként bohókásabb. Lengyel olyan, mint egy mikulási ünnepség télapója, Elek pedig színészileg biztonságosan jár át énje egyik bizonytalanságából a másikba: hol azonosul a játékkal, hol pedig huncut fintorral tekint a fölidézett gabalyodásra. Sok mindent megtapasztalt Clotaldója a világban. Nem lepődik meg, ha a feje tetejére billen is a világ. Pelsőczy Réka (Estrella) szemtelenül közlekedik mesebeli és reális énjei között. Takátsy Péter (Astolfo) szállodai liftes fiú dresszben fegyelmezetten tűri a sors szeszélyeit. S bár majd megpukkad a méltánytalanságoktól, magát fegyelmezően elvégzi a rámért feladatokat.

Nagyon tetszettek Benedek Mari jelmezei. Különösen elbájoló Jordán nagy adag eperfagylaltnak, Pelsőczi óriás tölcsér citromfagylaltnak öltözötten.

Calderón barokkjának mindennapira fordított varázsa nem szippant be teljesen az őrült játékba, de intelligens próba munkának látszik. Kovács Dániel rendező tisztán képes elmondani a gabalyos történetet. Tiszták a fordulópontok. Nem ken rá művészinek vélt ködös maszatot. Elmond egy mesét a nézőknek. És nem rejti véka alá fintoros véleményét a világról.