Alkalmazkodnia kell annak az erdélyi írónak, aki magyarországi sikerre vágyik, lepte meg a hallgatóságát Láng Gusztáv mindjárt a konferencia elején. A magyar olvasók másfajta erdélyiséget várnak el ugyanis az erdélyi szerzőtől, mint az erdélyi olvasók. Jól mutatja ezt a Wass Albert divatkultusza. Majd felelevenítette Reményik Sándor híres sorát, a „hazát szülőföldre cseréltem", melyet a két világháború közötti irányzat, a transzszilvanizmus tett kultusszá.

– Nincs egyértelmű hazakép – szögezte le Tompa Andrea, aki bár Pesten él, a kolozsvári egyetemen tanít –, ahogy nincs egységes Erdély sem. Sok és sokfajta identitás él a régióban, ám ezt a tényt sokan nem akarják tudomásul venni. És számos ellentmondással kell megküzdeni. Az ő diákjaiban is rengeteg bizonytalanság él, bizonyos feszültség tapintható ki bennük Budapest és a pestiség iránt, miközben sokkal hamarabb ismerik meg Magyarország fővárosát, mint a saját országukét. Tompa szerint ez Budapest felől néha nehezen érthető.

Az író hazája leginkább a nyelvben, az alany és állítmány közti viszonyban lelhető meg, tértek ki sokan a kérdés elől. Kitűnt, hogy Erdély még mindig a mélyebb és jobban megélt emberi kapcsolatok miatt értékes, Budapest viszont a lehetőségek, az egzisztencia megteremtése miatt vonzó. Még akkor is, ha ezekből ma már nem mindent lehet beváltani. A legfrissebb kitelepültet, Potozky Lászlót is a nagyváros elevensége vonzotta, Mint fogalmazott, Erdélyben már kifogyott a helyekből. Nagy Koppány Zsolt is az egzisztenciára célzott, amikor úgy válaszolt a kérdésre, hogy ott van az író hazája, ahol boldogul.

Az írótalálkozó csúcspontjaként kiosztották az ezer euró pénzjutalommal járó Csiki László-díjat. A Hargita Megye Tanácsa által alapított elismerést kilenctagú szakmai zsűri ítéli oda minden második évben. Eddig Karácsonyi Zsolt és Szabó Róbert Csaba részesült a díjban, az idén Papp Attila Zsolt vehette át a Vízimozi című verseskötetéért.

A konferencia végén Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, a román kormány kulturális minisztere azzal a jó hírrel lepte meg a jelenlévőket, hogy nemsokára törvényben rögzítik az erdélyi magyar folyóiratok és műhelyek állami finanszírozását. A szakmai bizottságon már átment a javaslat, s a parlament elé kerül. A rendszerváltás után a legtöbb folyóirat levált az akkor béklyónak érzett állami fenntartóról, ám mostanra végképp kiderült, hogy ilyesfajta támogatás nélkül nem tudnak megélni. A pályázás kusza és kicsit mindig bizonytalan rendszerét váltaná fel a jelenlegi. A szabályozás jó oldala, hogy a törvénybe foglalt támogatást több mindenre is lehet fordítani (nem csak nyomdaköltségre, mint eddig), így végre emelni lehet a szerkesztők szerény bérét és a honoráriumokra szánt összeget is.