Az a cappella királyai – Take 6 a Müpában (x)

A világon a legtöbb Grammy-jelöléssel büszkélkedő, és tíz díjat el is nyerő énekegyüttes, a Take 6 nyolc év után újra Budapesten koncertezik. December 2-án a Művészetek Palotájában nem lesz hiány a gospelekből, karácsonyi énekekből, R'n'B slágerekből és jól ismert jazz-örökzöldekből, ráadásul az együttes tagjai a várhatóan 2015 tavaszán megjelenő új lemezük anyagából is válogatnak.

A Take 6 év végi európai turnéja már a zenekar 25. születésnapjának jegyében telik. Az együttes négy alapító tagja 1980-ban talált egymásra az alabamai Hetednapi Adventista Egyház Oakwood kollégiumában. Akkor még Gentlemen's Estate Quartet néven helyi templomokban és a campuson énekeltek.  Egyik fellépésük előtt Claude McKnight vezetésével éppen egy férfi mosdóban énekelték össze szólamaikat, amikor Mark Kibble betoppant, és azonnal csatlakozott hozzájuk, sőt ő lett a csapat hangszerelője. A kvartett néhány évvel később bővült szextetté, majd 1987-ben vették fel a Take 6 nevet. Azóta egy tag kivételével ugyanabban a felállásban lépnek fel. Azt vallják, a hit, a barátság, a tisztelet és a zene szeretete tartja össze őket.

Debütáló albumuk 1988-ban egyből a Billboard jazz és keresztény tematikájú listáinak élére került, és elnyert két Grammy-díjat is. Azóta tucatnál is több lemezt jelentettek meg, köztük három karácsonyi dalválogatást. Hosszú pályafutása során a Take 6 számos legendás művésszel dolgozott együtt, köztük volt Ella Fitzgerald, Mariah Carey, Whitney Houston, Miles Davis, Quincy Jones, Ray Charles és Roy Hargrove is.  Önmagukat néha viccesen a legprofibb vokalistáknak titulálják.  

A hat virtuóz énekes előadásait a kristálytiszta harmónia, a vidámság, a különleges ritmusok jellemzik. A cintányértól a dobon át a trombitáig rengeteg hangszer imitálása része a fellépéseiknek. Egyediségük műfaji sokszínűségükben rejlik, a gospelek modern feldolgozása jól megfér a rappel, a rockkal, a funkkal, a soullal és a jazz-zel. Így lesz ez december 2-án a Művészetek Palotájában is.

Jazzlegendák
Take 6
2014. december 2., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Az együttes tagjai: Alvin Chea, Mark Kibble, Joel Kibble, Claude McKnight, David Thomas, Khristian Dentley

További információ

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.