Ausztrál író vitte el a Man Booker-díjat

Az ausztrál Richard Flanagan vehette át kedd este Londonban a világ egyik legrangosabb irodalmi elismerését, a Man Booker-díjat.

Az 53 éves Flanagan a II. világháború délkelet-ázsiai hadszíntérén játszódó, The Narrow Road to the Deep North című regényéért kapta az 50 ezer font (20 millió forint) pénzjutalommal és azonnali nemzetközi irodalmi hírnévvel is járó kitüntetést, amelyet Kamilla cornwalli hercegnő, Károly brit trónörökös hitvese adott át a Guildhallban, a londoni pénzügyi központ, a City elöljáróságának fényűző palotájában.

A zsűri indoklása szerint a kötet nagyszerűen ötvözi a háború és a szerelem témáját, vagyis éppen azt a két témát, amely a világirodalomban a kezdetek óta jelen van. Prózája kivételesen elegáns és erőteljes, hidat ver Kelet és Nyugat, múlt és jelen közé, a történetben bűntudat és hősiesség vegyül - áll a méltatásban.

A könyv egy japán hadifogolytáborban játszódik, a Thaiföld és Burma közötti hírhedt "halálvasút" építésének idején. Flanagan édesapja a japánok foglyaként részt vett az építkezésen, de túlélte a hadifogságot, és 98 esztendősen halt meg, azon a napon, amikor a hat évig íródott könyv elkészült.

A szerző a harmadik ausztrál, aki a neves irodalmi elismerésben részesült.

Az 1968-ban alapított és először 1969-ben odaítélt Booker-díjat a Booker élelmiszeripari és nagykereskedelmi vállalat támogatásával hozták létre. A cégnek - neve ellenére (book: könyv) - semmi köze nem volt a könyvkiadáshoz. A díj főszponzora 2002 óta a Man Group nevű befektetési tanácsadó és alapkezelő csoport, amely azonban megtartotta az elismerés eredeti támogatójának nevét is; innen a jelenleg használatos Man Booker elnevezés.

A díjat annak idején azzal a céllal alapították, hogy az angol nyelvterület prózaírói is részesüljenek a francia Goncourt-díjhoz hasonló tekintélyű elismerésben - adta hírül az MTI jelentése nyomán a hirado.hu

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.