Átadták a Hazám-díjakat

Marosi Ernő művészettörténész, Perényi Miklós gordonkaművész, Pogány Judit színművész, Sajdik Ferenc karikaturista, Solymosi Frigyes kémikus és fiziko-kémikus, Szigeti László, a pozsonyi Kalligram Könyv- és Lapkiadó igazgatója, Vekerdy tamás pszichológus, író és pedagógus, valamint - posztumusz - Hovanyecz László újságíró, lapunk tavaly elhunyt munkatársa kapta meg a XXI. Század Társaság idei Hazám-díját.

Az elismerést ma tizennegyedik alkalommal adták át, ahogy már hat éve, ezúttal is a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A szellemi kezdeményezést, a lehetséges jobbító megoldások felvázolását, az igazságosságra törekvés példamutatását, az egyes ember és a társadalom szemléltető mozgósítását küldetésének valló XXI. Század Társaság 2001.ben alapította a díjat, amelynek címe József Attila Hazám szonettkoszorújának címét, s szellemét idézi. A kitüntetést a kuratórium által arra érdemesnek ítélt hét személy viheti haza minden évben – egyikük minden esetben határon túli magyar.

A díjat – egy József Attilát ábrázoló kisplasztikát – Varga Imre szobrászművész, a hozzá tartozó oklevelet Kass János grafikusművész tervezte. Mindketten Hazám-díjasok. 

A korábban elismertek névsora itt olvasható.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.