Árpád-ház-program: a tervet már jóváhagyták

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán összehívta az Árpád-ház-program megvalósítását koordináló testületet. A megbeszélésen elfogadták a szakmai tervet, melyet következő lépésként a kormány elé terjesztenek.

A királyi koronázó bazilika és az uralkodók temetkezési helyének korszerű felújításáról, a látogatóközpont kialakításáról és tudományos kutatások megindításáról már a tavaly augusztus 19-ei, székesfehérvári kihelyezett kormányülésen megszületett a döntés.

Az Árpád-ház-program célja, hogy hazánk 2022-ben az Árpád-ház európai rangjához méltó módon ünnepelhesse meg az Aranybulla kiadásának nyolcszázadik, illetve Szent István halálának ezredik évfordulóját. Tudományos kutatási és fejlesztési alprogramokból áll, amelyek korszerű módon dolgozzák fel a témaköröket, előkészítik a fejlesztési projekteket és a Kárpát-medencei ünnepi felkészülést.

A program irányító testületének feladata a szakmai keretterv elkészítése a kormány részére. A szeptember 24-ei egyeztetésen a tagok jóváhagyták a program határozati javaslatát és tervét.

A kabinet 2013. november 15-én határozott a székesfehérvári nemzeti emlékhelyhez kötődő látogatóközpont megvalósításáról, s az ezzel kapcsolatos hosszú távú koncepció kidolgozása érdekében rendelte el a testület felállítását - írja az mno.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.