Hát akkor kezdjük.

Budapesten 1913 júniusában állították forgalomba az első taxit. Eleinte Marta majd Fiat típusú autók járták a főváros utcáit. Később nagy Fordok és kis Fiatok alkották a járműállományt. A háború után a megmaradt kocsik futottak, majd Renault-kat vett az államosított taxivállalat (és felfestette a jellegzetes piros-fehér kockasort a kocsik oldalára). Jöttek Skodák, Pobedák, Wartburgok, Warszawák, Moszkvicsok.

Itt tartottunk 1966 júliusában, amikor ez a baleset történt valahol a belvárosban. (Nemsokára vesznek néhány Fiat 124-est, majd ennek orosz változata, a Zsiguli-Lada a rendszerváltásig kiszorít minden más típust.) Tessék megmondani, milyen autók ezek!

Ha nem tudnánk, hogy pesti képet látunk, valamilyen amerikai kocsira tippelnénk a harmincas évekből. S nem is járnánk messze az igazságtól, mert az orosz mérnökök nyilván koppintották a formát, de azért a saját elképzeléseik alapján álltak elő 1945 májusában a Pobeda (mi más? azt jelenti: győzelem) elnevezésű típussal. A Gorkiji Autógyárban (Gorkovszkij Avtomobilnüj Zavod, GAZ) készített kocsi lekerekített formája megfelelt a korstílusnak. Hozzá hasonló volt az akkoriban gyártott Alfa Romeo, Ford Consul, Lancia, Mercedes, Rover, Studebaker Champion, Vanguard és Volkswagen is.

De állj! Ezek mégsem Pobedák, hanem Warszawák, mert amikor Gorkijban (régen és ma: Nyizsnyij Novgorod) elkezdték a szintén amerikai stílust másoló Volgák (emlékszünk még? szarvas ugrott előre a motorháztetőről, amíg föl nem nyársalt néhány járókelőt) gyártását, a licencet átadták a lengyeleknek, akik megváltoztatták a hűtőrács formáját, rárakták saját jelvényüket, és fővárosuk nevét kölcsönözték neki. Negyedmillió példányt készítettek belőle 1958-tól a hetvenes évekig. Az üzem nevének kezdőbetűi közismertek nálunk is: FSO. (Azaz Fabryka Samochodów Osobowych: Személyautógyár. Nincs mit csodálkozni, a Volkswagen például egyszerűen azt jelenti: Népautó. A FIAT meg Fabbrica Italiana Automobili Torino: Torinói Olasz Autógyár. Még szerencse, hogy a karosszéria kialakításánál több fantáziát árulnak el az autógyártók.).

A taxisok örültek, mert a lengyelek sem spórolták ki belőle a vasat, így különösen erős és elnyűhetetlen kocsival fuvarozhatták az utasokat. (Falta a benzint, na, és? ha egy-két forintért mérték literjét a taxis telepen lévő kútnál.) 

Láthatjuk is: oldalára fordult ez a szerencsétlenül járt darab, de azt hiszem, egy kis kalapálás és szerelgetés után még sokáig róhatta a pesti aszfaltot és kockakövet.

Azért az furcsa a képen, hogy a szemből jött kocsi az utca bal oldalán van, a másik meg jobbra került. De ez nyilván csak a baleset miatt történhetett, hiszen Magyarország még 1943-ban átállt az addigi bal oldali közlekedésről a jobbra hajts!-ra.

S figyeljünk csak a rendszámra. A rendszerváltásig fehér alapon két fekete betűből és két-két – kötőjellel elválasztott – számból állt. A taxik táblája viszont fekete volt, és fehérrel festették rá a betűket: JA (később volt JB is, úgy emlékszem) meg a számokat. Már nem emlékszem pontosan a rendszerre, de arra igen, hogy az állami (hivatali) autók első betűje A volt. A rendőrök megkülönböztetett figyelemmel kezelték őket, a hivatásos sofőrök ki is használták az ebből származó előnyöket, és megvetéssel néztek a C-vel kezdődő rendszámú kocsikat vezető „mazsolákra”. Ha egy kocsit kivontak a forgalomból, a tábláját hamar kiadták újra, de különben is lassan fogytak a számok. A Kádár-kor második felében azután mégis meg kellett nyitni az I betűt, azután a K-t, és a demokratikus átalakulás idején rendszert kellett váltani, azóta három betűt és három számot festenek a táblára.