No, hát ez nem igaz. Itt van mindjárt 1964. május elseje, amikor a következő időjárásjelentés volt olvasható a Népszabadság ünnepi számában: „változó felhőzet, átfutó esőkkel, megélénkülő északi, északnyugati szél. Várható legmagasabb hőmérséklet 14-18 fok között”. És valóban, a következő lapszámban – amely a már akkor is dívó naptárátrendezés miatt május 4-én jelent meg – látni is lehet, hogy ballonban, kardigánban járultak a dolgozók a Dózsa György úti tribün elé, s könnyű tavaszi kabátban integettek vissza nekik a párt- és állami vezetők. Az eső viszont, hála az égnek, nem esett.

A lap tudósítása szerint „néhány perccel tíz óra előtt a díszemelvényen elfoglalta helyét Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. A díszemelvényről tekintette meg a felvonulást Nyikolajev űrhajós alezredes is”. Az ünneplőket Brutyó János, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára (a PB póttagja) köszöntötte, majd fiatalok lepték el a felvonulási tér betonját, ahol élőképként formáltak vörös csillagot, s köré feliratot, miszerint Éljen május 1.

Ezt követően pedig megindult a felvonulás. A menetet munkásőrök vezették – kezükben táblák betűzték a jelszót, Világ proletárjai egyesüljetek –, utánuk jöttek az élüzemek dolgozói, majd a kerületek következtek. Az emberek májusfákat, zászlókat, léggömböket vittek, a kiváló üzemek az eredményeket jelző táblákat és termékeik makettjeit mutatták a magasba, jó néhányan pedig a szovjet űrhajós felé emeltek egy ismerős képet: Tyereskováét, az első űrhajósnőét – aki ekkor már Nyikolájev felesége volt.

A felvonulók közé vegyülve közelítette meg a dísztribünt számos magas rangú párt-, szakszervezeti és állami vezető is. Jó két órája hömpölygött már a menet, amikor a szakmai csoportok is az emelvény elé értek. A vasutasok, az egészségügyiek, a postások, a textilesek, a közlekedési, a kereskedelmi és az élelmiszeripari dolgozók munkaruhában vonultak föl, őket pedig ünneplőbe bújt úttörők követték, hogy virággal köszöntsék föl a díszvendégeket. És akkor még mindig hátravolt a befejezés: „A felvonulást 15 ezer KISZ-fiatal látványos menete zárta. Erőt és szépséget sugárzott a fiatalok menete, különböző tornagyakorlataik és bemutatóik. Velük együtt meneteltek a hazánkban tanuló külföldi diákok. Sokáig feledhetetlen marad a zárókép: ezerötszáz sportoló ötágú csillagot formált a tér közepén, a csillag közepén hatalmas földgömb, körülötte pedig élőbetűk: Világ proletárjai, egyesüljetek!”

Képünk szereplői azonban ebből már aligha láttak bármit is. A Dembinszky utcában jelölték ki számukra a gyülekezési helyet, jó messze, majdnem az állatorvosi egyetemnél. A tízórás indulásra mindenki rátett egy biztonsági negyedórát, a helyi népfrontos végül fél kilencet rendelt el – akkortól toporogtak sokadmagukkal a hűvös reggelben. A barna kislány hamar elunta, tépkedni kezdte hát a májusfa krepp-papírját; a szalagokról leoldódó festék zöldre és kékre festette a tenyerét. Míg az anyja nem figyelt oda, gyorsan beletörölte a rakott szoknyájába. A szőke gázos lufit kért, de a spárga kicsúszott a markából. Bömbölt, mire az apja megígérte, hogy délután egy bácsi fölmegy repülőgéppel, összeszedi a lufikat, és mindet visszahozza a földre. Aztán kapott még egy léggömböt.

Fél tizenegy is elmúlt, mire végre moccant a sor. Lassan kikecmeregtek a Dózsa György útra, ahol aztán végre nekilódult a tömeg. Lendületes léptekkel csattogtak végig a kockaköveken, pár perc, és elérték a tribünt. Odafönt csillantak az arany váll-lapok, lendültek a karok, láttak néhány ismerős arcélt. Integettek ők is, és már vége is volt. A kisbaba felsírt a mózeskosárban. Legfőbb ideje volt megetetni végre.

N. Kósa Judit