De aztán záporok és viharok tarkították a májust, mely után esős június következett. Igaz, a fővárosban különösebb baj sokáig nem történt, a folyó ekkor még délen, Baja és Mohács környékén végzett óriási pusztítást. Június 9-én viszont már azt írta a Népszabadság, hogy „tizenegyedik hetébe lépett az évszázad leghosszabb ideig tartó dunai árvize. Jelenleg a hatodik árhullám vonul le a folyón ”. Azon a napon mérték a már csaknem nyolcvan napja tartó árvíz addigi legmagasabb vízállását: a Vigadónál lévő mérce 740 centimétert mutatott.

Ez a hatodik árhullám fordított a helyzeten. A vízszint gyorsan emelkedett, június 11-én, pénteken az utolsó nyolcvan családot is ki kellett telepíteni a Hajógyári-szigetről. Vízfakadásokat észleltek a Szilas-patak bal partján, az ár elöntötte a Csepel-sziget csúcsát és a pünkösdfürdői partot is. Az árvízvédelmi bizottság több száz embert szólított fel lakóhelye elhagyására: iskolákban, kultúrotthonokban helyezték el, és „egy esetleges fertőzés elkerülésére” tífusz ellen be is oltották őket.

753 centiméter magas volt a Duna szintje, amikor a Hajógyári-szigeten már csak terepjáróval lehetett közlekedni, és a gyár asztalosműhelyébe betört a víz. 757 centinél százhetvenöt családot kiköltöztettek a Római-partról, és a veszélyeztetett helyekre vezető utakat lezárta a rendőrség, mert a sok kíváncsiskodó zavarta a védekezést. Az egyik üdülőből a Beloiannisz gyár könnyűbúvárai segítették kimenteni a bútorokat. A kiköltöztetettek ingóságaira éjszakánként megerősített rendőrjárőrök és a munkásőrség egységei vigyáztak.

801 centiméteres volt a folyó, amikor leállították a 2-es villamost, 837 centis, amikor a Lánchíd pesti oldalán az alsó rakpartra vezető lejárót homokzsákokkal torlaszolták el. Június 26-án a víz már az óbudai lakónegyedeket fenyegette. Újpesten, a Megyeri csárdánál elkezdték kiépíteni a második védvonalat. Rémhírek kaptak lábra, miszerint az árvíz a soroksári Duna-ágba is betörhet.

Az ár június 17-én, csütörtökön tetőzött 843 centiméterrel. 1838 óta nem volt ilyen magas a vízállás, és 1876 óta nem volt ennyire tartós az ár. Ekkor már kétszázezer homokzsákot használtak fel a fővárosban. Víz borította a Margit-sziget nagy részét is: a Duna kimosta a virágokat, elsodorta az utakat fedő gyöngykavicsot. Romba dőlt a Rózsakert eszpresszó, felfüggesztették a palackozást a Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vállalat üzemében. A Nagyszálló környékén hatalmas tavat alakított ki a felfakadó víz.

Ekkortól aztán lassú apadás volt tapasztalható a budapesti szakaszon. Az átázott gátak azonban már nem bírták a terhelést. A Dagály strandon, a medencék között nyúlgátat kellett építeni a buzgárok megfékezésére, a Margit-szigeten szivattyúkkal igyekeztek megvédeni a Nagyszállót. Június 23-án 811 centiméteren állt a Duna, amikor a Kvassay-zsilipnél az áradás veszélyesen alámosta a gátakat. Hétszáz tonna kővel, huszonhárom vagon kőzúzalékkal erősítették meg a védművet.

752 centis vízállásnál nyílt meg újra a Palatinus strand hideg vizes medencéje, igaz, július elsejéig csak gyalog lehetett megközelíteni. Másodikán döntött úgy az árvízvédelmi tanács, hogy a kitelepített lakosság beléphet az árvíz sújtotta területre – és részt vehet a takarításban, fertőtlenítésben. Július 9-én, pénteken 670 centiméteres volt a vízszint. A Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat dolgozói azon a napon kezdték meg az alsó rakpartok letisztítását.

N. Kósa Judit

Felvonulók víznézőben