Ez egész egyszerűen gyalázat, a köztársaság, a túlnyomó többség közös gyalázata. Hogy mindenhol akad pár ezer zavaros, megvezetett hőzöngő, az talán tény, de egyre kevésbé vigasz. Undorodom, forog a gyomrom, forog és görcsbe rándul, persze ez magánügy. Legyen is az, legyen végre a többség - szeretnék hinni benne vagy szeretném látni legalább - legbelső, halaszthatatlan magánügye.

*

És most vissza a nyárhoz, a cédulákhoz. Álcédulák, persze, ne is tegyek úgy, mintha nem, s ezt a papíron, illetve a képernyőn már nem is én, e cédulgozat szerzője mondom, hanem valaki körvonalazatlan személy, szereplő, bár hogy hős volna, nem állítanám. Negyvenhatos szandálja van, kapásból ennyit tudok róla, meg talán a rekedtes hangját. A beszédét lassúnak, őt magát szárnyasnak, úgy értve, hogy konkrét szárnnyal bírónak képzelem. Felnőtt, hétköznapi szárnyak, izmosak, tollasak, porcosak, hárfaméretűek, s van is valami különös, inas zengésük. Ez a valaki mondja (a 46-os szandál minimum egy bővített mondat), azért van egy talpalatnyi, szárnyalatnyi helyünk, azért vagyunk valahol, hogy legyen honnan - hogy is fejezze ki magát? - kiindulnunk.

*

Momentán egy homályos, kamrányi hálószobából indulok ki, ülök az ágyon a térdemre húzott vietnami nádasztallal, rajta az ütött-kopott, akkumulátorbeteg laptop, e digitális spirálfüzet. Elza (2) és Berta (4) odakint diskurál a teraszon, hallgatom őket, a bőröm alá, az alaplapom legmélyére is behallatszanak, ezzel az erővel odakint is dolgozhatnék, bezárkózásom merőben szimbolikus, lévén a munka az munka. Éppen azt mérlegelik, hogy van-e a Balatonban bálna, elvileg (4) van, benn a nagy mélyben, mondja Berta, legföljebb nem eszik húst. De eszik húst, mondja Elza. Mély hangon, kissé vontatottan, azon az ikrás, mélyecske kislányhangon beszél, melyen tán némely angyalok, ha minden mondatukkal hézagtalanul be akarják teríteni mondatuk tárgyát. Mit játsszunk, kérdezi Berta később, királylányosat, banditásat, anyukásat, hiénásat vagy tündérlányosat? Bálnásat, mondja konokul Elza. A főbálnát Fonyódynak hívják, és kétpúpú teve a túlparton. Ahányszor bemegyünk a vízbe, szemügyre vesszük Bertával.

*

Kentaurlaub, fölül szabadság alul munka avagy fordítva, lehet képzelni. Azt mondhatnám, a szabadságom kínálta összes szabadidőben megpróbálok dolgozni, tehát se nem dolgozom, se nem nyaralok. Ezekben vagyok otthon, e között-állapotokban. Ha adódnak, és adódnak, mert észreveszem őket, rögtön beléjük költözöm, ha nincsenek, megteremtem őket. A se-itt-se-ott, az itt-is-ott-is és fordítva. Mozgásban vagyok, a vanásom a mozgás. A nyugtom, hm.

*

Irdatlan méretű kamionnal befordulok egy ábrahámhegyi kertbe, szűk a kapu, szorul és lassan mindent kidönt a kamion, húzza a kordonos szőlőt, a zöld beleit. Húzom. Hogy jár a motor, azt a kormos, foszladék felhőkből tudom, kinyomta a hangot az Úr a maga távirányítóján, kimutézta. Aztán a strandon találom magam, a fölfújható ugrálóban. Egyszer csak gumikastélyostúl fölkap a szél, repülök a part fölött, ösztönösen kapaszkodom, de ha akarok, se eshetek le, legalábbis ezzel áltatom magam. A kápolna felé suhanok a part, "a nádas zöld nyakörve" mentén, látom a kamiont, amelyen érkeztem, nevetségesen kicsi, füstöl a kéménye. Minek egy kamionra kémény, fut át az agyamon, pláne mézeskalács, itt sokall be az álom. Frajd magad, ezt mondja valaki távolról és nevet. Göcög.

*

Nem ágyazom be sehova, ideírom magában, jó fanyar: Diáklány mondja, lihegi, búgja sikoltja az analitikus díványán, doktor úr, doktor úr, én nem bírom tovább, tessék szíves lenni megmagáévátenni engemet! Ugyan kislány, ugyan, csóválja fejét a szakember, már az is olyan szabálytalan, hogy itt fekszünk egymás mellett meztelen! Ezt most ki is színezhetném, nagy kérdés, lehet-e színezni viccet, pláne írásban, nem öli-e meg az anekdota puha sezlonya. Sezlonya válogatja, persze. Fölszódázást hozott anyagból vállalok, "fölfelé megy borban a gyöngy" jeligére.

*

Biciklijére támaszkodik a tapolcai ócskapiacon, cicanadrág, ezüstpapucs, mackófölső. Meséli, hogy "a Laci" miután iksz éve munkanélküli lett, nem ám otthon vakargatta a lompos pontpontpontját, hanem utánajárt, és szépen felöltözött betyárnak karikásostorig menően. Elkezdte külföldiekkel fényképezkedni. "Kommen menyecskék, hier a betyár Laci." Elsősorban Badacsonyban dolgozott a pecsenyesoron, hajókon, s ebből meglepően jól megéltek, az erős konkurencia dacára is, dacó dacumál. Betyárból és Piroschkából volt túlkínálat, rendszeresen össze is verekedtek a fokossal a helyért, ötkapcsos fejsérülésig bezárólag. Ez hozta a legtöbb pénzt, mégis, a valódi indulat, naponta kétszer meg kellett ismételni. Aztán lett valami törés a fényképezkedési szokásokban, esetleg ezt az üzletet is elhappolták a kínaiak, végleg több lett a betyár, mint a fóka. Ekkor megcsömörlődött "a Laci", feküdt otthon, nézte a tévét, már rég lemondták az előfizetést, de még mindig nézte. Nem akar biztonsági őrnek menni. Pedig máshová nem tud, egész kistérségek élnek biztonsági őrségből, két dologra mindig szükség lesz, tecsóárufeltöltőre meg biztonsági őrre, ha szilikátmérnök az ember, ha nem. Hol lehet szekurity, azt kutatja, holott a sírt, hol nyugszik apja, azt kéne megbotoznia.

*

"Műszárított fűrészáru" olvasom kiírva valahol Tapolcán vagy a környékén, nem emlékszem már pontosan. A jelentését érteni vélem, deszka és hasonlók, melyek villamos szárítókban lóhalálában, sőt átabotában lettek fűrészáruvá változtatva, ezzel együtt a jelentése egyáltalán nem érdekel. Hanem a pazar hangzás! A susogás, a mássalhangzók ravasz összhangja, az ű-k "füvol" búgása, ahogy a három spondeus megnyújtja a trocheust lustán és szíviglen. Még a magyar fül is beleborzong, a többi fül pedig, mely nem érti, hangosan fölsóhajt, mely nyelv merne versenyezni véled, ezt súgja magyar fül létére - persze ha az, akkor érti, hogy mit beszél, ergo csupán beleborzong és újra elölről.