Aranydiplomát kapott Miske László színész

A debreceni Csokonai Színház Jászai Mari-díjas színművésze aranydipmlomát kapott Marosvásárhelyen.

Az 1935-ben született Miske László ötven éve fejezte be tanulmányait színész szakon, ez alkalomból aranydiplomát vehetett át ma a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen - tájékoztatta lapunkat Vajland Judit, a debreceni teátrum sajtóreferense.

Mint elmondta, Miske László 1966-ban végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, majd Nagyváradon játszott 1966 és 1987 között. Ezután három évre a kolozsvári Állami Magyar Színházhoz, majd két évre a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött, a debreceni társulatnak 1992 óta tagja.

Gazdag pályája során több mint kétszáz szerepet játszott, olyan darabokban szerepelt, mint Tamási Árontól a Csalóka szivárvány, az Eljátszott és el nem játszott szerepek, az Ősvigasztalás; Hamvai Kornéltól a Márton partjelző fázik; Háy Jánostól A Gézagyerek és A Pityu bácsi fia; T.Williamstől a Macska a forró bádogtetőn.

A 2002-es POSZT-on a legjobb mellékszereplőnek választották A Gézagyerekben nyújtott alakításáért, 2003-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 2013 őszén pedig a nagyváradi Szigligeti Színház örökös tagjává választották. A Csokonai Színház a közelmúltban rendhagyó műsorral ünnepelte a színész 80. születésnapját, Debrecen városa pedig idén áprilisban Pro Urbe Díjjal tüntette ki. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.