Aranyba vert középkori utazás
Most először látható teljen egészében, mégpedig rangjához illően a Magyar Nemzeti Múzeumban, abban a trezorteremben, amelyben sokáig a magyar koronát őrizték.
Az aranypénzek egy része és egy, a kincshez tartozó 2 méteres aranylánc abban a cipó alakú rézedényben látható a kiállításon, amelyben annak idején megtalálták. A lelet a maga teljességében azonban származási országok és korok szerint szétválogatva, a falak mentén elhelyezett tárlókban mutatkozik meg igazán. Szinte körbearanyozták vele a termet. A XV.-XVII. századi Európa majd' minden országa képviselteti itt magát különféle dukátjaival, Spanyolföldtől Stockholmig.
A magyar királyok és erdélyi fejedelmek természetesen szinte kivétel nélkül képviseltetik magukat Luxemburgi Zsigmondtól, vagyis az 1400-as évek elejétől kezdve. Ezek a Zsigmond-korabeli pénzek a legrégebbiek a kollekcióban: értékükre jellemző, hogy évszázadokon át forgalomban maradtak, még a XVII. század végén is forogtak, amikor a kincset elrejtették. De itt láthatók I. Ulászló, Mátyás király, II. Ulászló és szegény II. Lajos arany pénzérméi is. A legértékesebb egyébként egy emlékérem, ezt a nagy méretű, legalább fél centiméter vastag érmét I. Habsburg Ferdinánd tiszteletére verték 1540-ben, s nem ismert belőle több. A király maga lóháton, páncélban látható rajta, de a numizmatikusok szerint nem úgy, mint ezüst tallérjain.
Aztán jönnek sorra az erdélyi fejedelmek, a Báthoryak, a Rákócziak, a Bethlenek pénzei. Ezek a XVI.-XVII. századi erdélyi dukátok állítólag a felvidéken igen ritkán kerülnek elő, ám itt bőséges belőlük a választék. És itt vannak akkor még a Kolumbusz Kristóf korabeli spanyol, a németalföldi, az itáliai, a velencei, az osztrák, a német, a cseh, a lengyel a svéd és az angol aranyak is, melyeket Európa számtalan verdéjében készítettek. Magyarországon a KB monogramot használó körmöcbányai volt a legismertebb.
A pénzek tömege talán önmagában unalmas lenne, ha nem volnának fantasztikusan izgalmasak a részletek, különösen a királyportrék. Nekem, laikusnak úgy tűnik, hogy Zsigmond, Mátyás és a korabeli magyar királyok pénzein az ábrázolások még nem realisztikusak: Mátyást például nem ismerem fel abban a szakállas királyalakban, melyet pénzei hátuljára veretett. Annál inkább életszerűek az erdélyi fejedelmek, a tarfejű, s a fejtetőn tincset viselő I. Rákóczi György, a prémkucsmás II., a kócsagtollas forgós Bethlenek, a medvekarmos címerű, kopaszra nyírt Báthoriak. És a külföldiek között is micsoda arcok fordulnak elő: a hatalmas állberendezésű János Kázmér lengyel király, és valamelyik gigászi orrú Friedrich Wilhelm egy brandenburgi érmen.
Mint a kiállítás két kurátora, Marek Budaj és Tóth Csaba elmondta, máig nem sikerült kideríteni, hogy ki rejthette el a kincset, s azt sem, hogy pontosan mikor, bár ennek évkörét azért meg lehet határozni. A leletben a legfiatalabb pénzek I. Lipót 1679-ben vert aranyai, ebből következően valószínűleg nem sokkal ezek készülte után kerülhetett a pénzes edény a földbe, talán Thököly Imre 1682-es ostroma előtt rejthette el egy császárhű személy, aki aztán nem élte túl a harcokat.
