Amikor még gyorsan ment a metróépítés
Persze csaltam egy kicsit, hiszen ismertem még ezen kívül a dátumot is. 1971 májusában készült a kép, márpedig akkor épp sehol máshol nem szerelhettek fúrópajzsot, csak az Üllői úton. A kelet-nyugati metróvonalon már jártak a szerelvények a Deák tér és az Örs vezér tere között, és a Déli pályaudvar felé vivő szakaszon is készen voltak az alagutak. Az észak-déli vonalon viszont – melynek megépítéséről 1966-ban született döntés – még csak az előkészítő munkák zajlottak. Alig egy évvel korábban, 1970 júniusában adták hírül a lapok, hogy „a Kun Béla téren a szellőzőakna süllyesztésével” megindult az új metrószakasz építése.
Ugyanitt, az akkor Kun Béláról elnevezett Ludovika téren készült tehát ez a fotó is, a munka talán leglátványosabb szakaszában, amikor összeállították a hatalmas fúrópajzsot, amelyet aztán a föld alá süllyesztve nekiállhattak alagutat marni a város egyik legforgalmasabb főútja alá. Ha a Népszabadság fotósa jobbra fordulva is fényképezett volna néhányat, láthatnánk az építkezés környezetét is: az ekkoriban már igencsak lelakott egykori hadiakadémiát, ahol az ELTE Természettudományi Karának néhány tanszéke működött, a hajdani lovardából kialakított Alfa mozit, a parkban pedig a munkásmozgalmi harcosok alig négy évvel korábban felavatott emlékművét. Ha a riporter egy perccel előbb vagy később kattint, a fúrópajzs mögött bizonyára egy villamos is feltűnne a képen.
Egyébként, ha végignézem az 1971-es év kronológiáját, jó néhány ismerős eseményre bukkanok. Hogy a Városligetben felavatták az új cirkuszt, vagy hogy betiltották a várost csattogó zajjal fölverő – a maszek játékkészítőket és a trafikosokat pedig busás jövedelemhez juttató – tiki-takit, az máig emlékezetes nekem is. (Pláne, hogy hosszas könyörgés után pont akkor kaptam jó szüleimtől egy ilyen csattogtatható golyópárt, amikor a Főváros Tanácsa meghozta szigorú rendeletét.) Emlékszem a patkányok ellen az évben indított háborúra is: mivel tudtuk, hogy méreg, a többi gyerekkel együtt megbűvölten kerülgettük a pincelejáróba kihelyezett, piros kristállyal teli dobozokat.
Aztán emlékszem a Ferenc körúti aluljáró, a főváros negyedik ilyen létesítménye megnyitására is. Meglehet, nem éppen az avatóünnepségre, hiszen azt 1971. december 22-én este hét órakor tartották, és nekünk családilag nem volt szokásunk a bámészkodás – noha alig egy saroknyira laktunk az új látványosságtól –, de határozottan előttem van, ahogy később ámulok a világvárosias fényeken és a falat szegélyező kirakatokon, meg a temérdek telefonfülkén. (Hol volt nekünk akkor még telefonunk?! Ugyan már, legfeljebb az álmainkban.)
Az is nagyon előttem van, hogy az aluljáró egyik fala hosszú időn át valami masszív kerítésfélével volt lezárva, és néhány év elteltével odabentről egyre erősödő zaj, kopácsolás hallatszott. Abból tudtuk, hogy most már nemsokára elkészül az új metró, hiszen lám, már az állomáson dolgoznak. Apám és egy jó barátja egyszer fel is kerekedett: fogtak néhány hajódaru-részlettervet a műegyetemi irodájukban, és ahogy voltak, fehér köpenyben átvillamosoztak Pestre. Határozottan beléptek a titokzatos kerítés mögé, hümmögve nézegették a tervrajzot, és alaposan megtekintették az építkezést. Csak néha kurjantott utánuk egy-egy munkás, hogy mérnök urak, legalább vigyázzanak, hová lépnek.
Azután, hogy a Kun Béla téren összeszerelték a fúrópajzsot, még bő öt évig jártak a villamosok az Üllői úton, az aluljáró fölött. 1976 szilveszterén váltak fölöslegessé, aznap, amikor a fővárosiak birtokba vehették az új metró Nagyvárad tér és Deák tér közötti szakaszát. Máig emlékszem, hányszor mentünk el mozgólépcsőzni iskola után: pedig drága mulatság volt, egyforintost kellett bedobni a kapu perselyébe, mire felemelkedett a bejáratot eltorlaszoló két kar, és megnyílt az út a mozgólépcső felé. Bérletünk persze nem volt, hiszen gyalog jártunk hazulról az iskolába. Talán ez lehet a magyarázata, hogy bárhogy erőlködöm is, a régi jó Üllői úti villamosokról viszont egyetlen emlékképet sem vagyok képes felidézni.
