Álombálom

A 25 éves Ghymes együttes Álombálom címmel jubileumi újévi koncertet ad január 10-én a Papp László Budapest Sportarénában.

                                                                                         Madagaszkár 3

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Három dolog miatt jött létre ez a koncert: a zenekar 25 éves az idén, s a fővárosban még nem ünnepelték meg az évfordulót, s lemezbemutató is egyben, hiszen Álombálom címmel új zenei anyagot tartalmazó album jelenik meg - mondta el Szarka Tamás, az együttes tagja az ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

Harmadik okként az újévi koncert varázsát említette: a zenekar többnyire karácsonykor koncertezik, s ehhez mindig valamiféle pátosz is párosul, most azonban kicsit a farsangra "hajazó", újévet köszöntő műsort hallhat a közönség, amely a Ghymes életében is újdonság lesz.

Vendégként Fábry Sándor gyermekkori, farsangi emlékeiről mesél, a dalok között egy-egy humoros, vidám történet hangzik majd el. A "nyitott, mozgalmas és optimista" koncerten a publikum a Budapesti Ifjúsági Kórus mellett a Honvéd Táncegyüttest is láthatja.

Az Álombálom zenei anyagáról Szarka Tamás elmondta: a lemezen hallható dalok nagy részét a Szegedi Szabadtéri Játékokon már bemutatták, s a Benyovszky Móric híres utazó, kalandor életét reprezentáló zene éppoly tarka, színes, mint amilyen az ő élet-, azaz vándorútja lehetett. A dalok között tehát van afrikai jellegű, madagaszkári és ázsiai is.

"Jó volt kilépni a Balkánról, s olyan hangulatú zenéket írni, amelyek követték Benyovszky útját a Felvidékről Lengyelországon át az orosz fogságig, s végül Madagaszkárig, ahol a nagy utazó életét vesztette" - mesélte Szarka Gyula. Hozzátette: mindig a népzenéhez kell visszanyúlni, a gyökereket keresve kell megvizsgálni, milyen zenei elemeket felejtettek el a muzsikusok. Kodály Zoltán és Bartók Béla is azt keresték, honnan, milyen zenei alapokról indult a magyar muzsika - tette hozzá.

Az együttes természetesen karácsonyi koncerteket is ad, az "adventi hangulatban zajló turnén csak karácsonyi dalok hangzanak el"; vasárnap a veszprémi Petőfi Színházban, kedden Győrben a Richter-teremben, 21-én Esztergomban a Széchenyi téren lépnek fel.

Szarka Gyula véleménye szerint a 25 év munkája indokolhatta, hogy ebben az évben két díjat is odaítéltek az együttesnek: a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Díját és a Magyar Örökség kitüntető címet is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.