Állami támogatás nélkül is megvan a filmszemle programja

A Magyar Filmművészek Szövetsége február 2. és 5. között megrendezi a 43. Magyar Filmszemlét. A vetítések helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Toldi mozi.

A protokollt nélkülöző, „fapados” rendezvény célja a sokszínű és élő magyar film bemutatása, amely a jelenlegi helyzetben a magyar filmkészítők áldozatkészségét, egyben a szakma iránti szeretetét bizonyítja.

Előzsűrizés, verseny nem lesz. Csak ősbemutatók lesznek, a korábban bemutatott filmek utánjátszására nincs lehetőség. A játékfilmek és dokumentumfilmek mellett tudományos-ismeretterjesztő, animációs és kisjátékfilmeket, kísérleti film produkciókat is megtekinthetnek az érdeklődők.

A rendezvény mindenfajta állami támogatás nélkül jön létre, szerény körülmények között, csupán néhány külföldi vendég részvételével. A mozijegyek egységesen 600 forintba kerülnek.

A filmszemle teljes programját a jövő hét elején hozzák nyilvánosságra.

(Cserhalmi Sára: Drága besúgott barátaim és Vidnyánszky Attila: Szarvassá változott fiú című filmjének munkálatai még zajlanak. A szervezők remélik, hogy ezek az alkotások is szerepelhetnek majd a programban.)

 A Játékfilmek listája:

Deák Krisztina: Aglaja

Fancsikai Péter: jp.co.de

Fliegauf Benedek: Csak a szél

Jeles András, Kocsis Ágnes, Török Ferenc, Szabó Simon, Mészáros Márta, Forgács Péter, Siroki László, Pálfi György, Fliegauf Benedek, Salamon András, Jancsó Miklós: Magyarország 2011

Pálfi György: Final cut - Hölgyeim és uraim

Szabó István: Az ajtó

Török Ferenc: Isztambul

- Cserhalmi Sára: Drága besúgott barátaim (befejezés alatt)

- Vidnyánszky Attila: Szarvassá változott fiú (befejezés alatt)

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.