Alföldi visszautasítja a főváros csúsztatásait

Tavaly év végén a főváros kulturális vezetése tárgyalt Alföldi Róberttel arról, hogy a Nemzeti Színház vezetése után vegye át az Újszínház igazgatását, mivel a főváros szerint az Újszínház új vezetése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. De a szándéktól a városháza később elállt, ugyanakkor az Újszínház nézőesését tévesen a Nemzeti Színház első évadával állítja párhuzamba – áll Alföldi szerda éjjeli közleményében.

Összemossa közleményében a Nemzeti Színház 2009-es működési számait az Újszínház 2012-es adataival a Fővárosi Önkormányzat Kommunikációs Hivatala – írja Alföldi, és hozzáteszi: azt a látszatot kelti, hogy ugyanazok a tendenciák tapasztalhatók mindkét színháznál, és ezzel is igazolja az Újszínház nézőinek harmadával való csökkenését.

Ezt a Nemzeti Színház jelenlegi főigazgatója, Alföldi Róbert a leghatározottabban visszautasítja. Kijelenti, hogy az Újszínház által képviselt művészi szemlélet semmilyen módon és formában nem köthető a Nemzeti eddigi művészi munkájához, működéséhez és szellemiségéhez. Még a számok tükrében sem. Azt is hozzáteszi: a Városháza közleményében valótlan adatok olvashatóak.

A Nemzeti Színház 2008-ban ugyanis 457 előadást tartott 122 875 néző előtt. Az egy előadásra jutó nézőszám tehát 268,8 volt. Alföldi első teljes igazgatói évében, 2009-ben 369 előadást tartottak 108 793 nézőnek. Az egy előadásra jutó nézőszám tehát 294,8-ra nőtt.

Az Újszínház egy előadásra jutó nézőinek száma 2012-ben, a főváros közleménye szerint 186,6 néző. A nézőszám-csökkenés a Nemzeti Színháznál 2009-ben 11,5 százalék, szemben az Újszínház több, mint 30 százalékával.

A fenti számok is mutatják, hogy az a hipotézis, miszerint az Újszínház 2012-es mutatói ugyanazokat a tendenciákat tükrözik, mint a Nemzeti Alföldi által vezetett első teljes éve, nem állja meg a helyét. Mint a főigazgató írja: egy színház sikeres működését a számok összefüggésében illik vizsgálni.

A Nemzeti Színház 2009-es jegybevétele az előző évhez képest 12 530 198 forinttal nőtt, egy jegyre átlagban 400 forinttal többet fizetett minden néző. Ugyanezen adatok az Újszínház esetében ennek az ellenkezőjét, drasztikus visszaesést mutatnak az előző évhez képest.

És a legmeglepőbb rész Alföldi közleményének végén olvasható, miszerint a városháza kijelentései és következtetései azért meglepőek, mert 2012 végén a főváros kulturális vezetése tárgyalt vele arról, hogy a Nemzeti Színház vezetése után vegye át az Újszínházét, mivel a főváros is úgy ítéli meg, hogy a színház új igazgatósága nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezen szándékától a főváros kulturális vezetése később elállt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.