Albertfalvai retró

Retró kiállítással köszöntik a 190 éves Albertfalvát március 1-jén a XVI. kerület Helytörténeti Gyűjtemény és Iskolamúzeumban. Kiss Gábor, a Retró Szótárat is kiadó Tinta Könyvkiadó igazgatója, a tárlat ötletgazdája elmondta: a kiállított tárgyakat az Albertfalviak adták kölcsön. A gyűjteményből bemutatják például azt a néprádió, amely Albertfalva fodrászüzletében szólt 1950 és 1960 között. A számos használati tárgy között pedig megtalálhatók az 1950-es évek alumínium edényei, és korabeli TV és rádiókészülékek is. A bemutatandó tárgyak közül a hatvanas évek viselete, a nejloning és orkánkabát is vitrinbe kerül. A valamikori albertfalvi Épgép üzem a raktárából egy Éljen november 7!, valamint Éljen augusztus 20. feliratú nagyméretű táblát bocsátotta a szervezők rendelkezésére.

Az albertfalvai múlt után érdeklődők a kiállítás révén bepillantást nyerhetnek a kor sajtótermékeibe is. Ebben 1959-ből a Ludas Matyi példányai, az 1960-as évek elejéről pedig az Ezermester folyóirat lesz segítségül. Minden bizonnyal a látogatók számára az egyik érdekesség lesz az 1960-as évek legelején használ pilótaruha, amelyet majd fél évszázada egy MIG 21-es vadászrepülőgép pilótája viselt. A kiállítást Molnár Gyula, Újbuda polgármestere nyitja meg vasárnap délelőtt 11-kor, a retro-tárlat kedden és csütörtökön 16-18 óra között látogatható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.